Beckham nem mondott le a válogatottságról

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.14. 15:16
Címkék
David Beckham annak ellenére nem mondott le arról, hogy egyszer még magára öltse az angol labdarúgó-válogatott mezét, hogy csütörtökön bejelentette, nyáron a Los Angeles Galaxy együtteséhez igazol.

"Nem hiszem, hogy nemzetközi karrierem végét jelenti, hogy a tengerentúlra igazolok. Továbbra is az a célom, hogy a nemzeti együttesbe kerüljek" - mondta a Real Madrid középpályása a News of the World című lapnak.

A 31 éves játékos ötéves szerződést ír alá a kaliforniai klubbal, ahol augusztustól szerepel majd. Sajtóértesülések szerint Beckham fizetése heti 1 millió dollár lesz.

"Természetesen a jövőben is mindig a válogatott rendelkezésére állok. Ha hívnak, akkor boldog leszek, de ha nem akkor is fantasztikus pályafutást futottam be a válogatottnál" - mondta a Manchetser United korábbi klasszisa, aki összesen 94-szer ölthette magára a háromoroszlános mezt, de a tavaly nyári világbajnokság óta nem kapott meghívót.
Legfrissebb hírek

„Brunót lehetetlen pótolni” – Rúben Amorim irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
5 perce

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
25 perce

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
53 perce

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
1 órája

Rabb Krisztián jövőre is nagy célokat tűz ki maga elé

Egyéb egyéni
2 órája

Kosárlabda: kialakult a rájátszás mezőnye az utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
2 órája

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
2 órája

A Haladásnál esélyt sem kapott Keresztes Krisztián, aki most a skót élvonalban futballozik

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik