Gera Zoltán gólt szerzett a Wolves ellen

Vágólapra másolva!
2007.01.28. 15:28
Az FA-Kupa negyedik fordulójának mai első mérkőzésén a Wolverhampton Wanderers a West Bromwich Albion alakulatát fogadta a Molineux Stadiumban. A tét a kupa legjobb tizenhat csapata közé való bejutás volt.
Gera jövője szempontjából is jól jött ez a találat
Gera jövője szempontjából is jól jött ez a találat
Gera jövője szempontjából is jól jött ez a találat
Gera jövője szempontjából is jól jött ez a találat

A vendéggárdában nem szerepelt kezdőként Gera Zoltán, aki ez alkalommal csak a cserepadon kapott helyet. A magyar játékos jövője még mindig kérdéses, nem lehet tudni, marad-e, vagy elhagyja jelenlegi klubját.

Nevét elsősorban a Middlesbrouh együttesével hozzák kapcsolatba, de erre a kérdésre az elkövetkezendő napok adják meg a választ, hiszen szerdén lezárul az átigazolási időszak

A két másodosztályú klub sokáig nem bírt egymással és úgy tűnt, az első játékrész nem is hoz gólt Az utolsó percekben Diomansy Kamara mégis bevette Matt Murray kapus hálóját, így a vendégek már előnnyel mehettek pihenni.

A mezőnyben a Wolverhampton ugyan többet birtokolta a labdát, a West Brom ellenben többet támadott és veszélyeztette az ellenfél kapuját.

A második félidő is gyors vendéggóllal kezdődött: az előbbi találatnál gólpasszt adó Kevin Phillips most maga értékesítette éppen Kamara passzát, így 0-2-re növelte az előnyt.

A 73. percben aztán beállt Gera Zoltán, és ha már beállt, öt perc múlva Gólt is szerzett: egy bal oldali szögletet követően jutatta a labdát harmadszorra is a hazaiak kapujába.

Bár továbbra is a Wanderers birtokolta többet a labdát (a meccs 55 százalékában), azonban nem tudtak mit kezdeni ezzel az előnnyel az agilisabban játszó, és az ellenfél kapuját jóval többször veszélyeztető West Bromwich Albion ellen.

Magabiztos győzelmével a vendégcsapat sikerrel vette az angol FA Kupa negyedik fordulóját, és bejutott a kupa legjobb tizenhat csapata közé.

FA-KUPA

4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)

Wolverhampton Wanderers – West Bromwich Albion 0-3 (0-1)
Gólszerzők: Kamara (44.), Phillips (49.), Gera (78.)
Legfrissebb hírek

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Négy nyeretlen bajnoki után győzött újra a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:08

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49

Fél év után megváltak a vezetőedzőtől Callum Styleséknál – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.06. 11:59

Húsz fordulót kellett rá várni, de a Wolverhampton megszerezte első győzelmét a bajnokságban

Angol labdarúgás
2026.01.03. 18:11

Videó: Diogo Jota gyermekei is pályára léptek a Liverpool bajnokija előtt

Angol labdarúgás
2025.12.27. 22:35

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.12.27. 09:21

Championship: Styles bekerült a forduló válogatottjába

Légiósok
2025.12.17. 10:41
Ezek is érdekelhetik