Beckham, Gerrard és Carragher ünnepel az MU-val

2007.02.13. 17:06
Címkék
David Beckham után újabb két klasszis szereplését jelentették be a március 13-án sorra kerülő manchesteri futballgála szervezői: Steven Gerrard és Jamie Carragher is pályára lép a Europe XI elnevezésű csapat tagjaként. A fantasztikusnak ígérkező találkozón a Manchester United játszik a Marcello Lippi által dirigált Európa-válogatottban, s a sikeredző reméli, a tavalyi vb-n aranyérmes olasz gárda számos kiválósága is részt vesz az eseményen.

Az Old Trafford stadionban a Vörös Ördögök első európai kupamérkőzésének 50. évfordulóját ünneplik majd, s biztos, hogy a közönség remek meccset láthat majd. Sir Alex Ferguson vezetőedző ugyanis bejelentette: a Manchester United jelenlegi keretének összes sztárja pályára lép, sőt valószínű, hogy a Helsingborgsba visszatérő Henrik Larsson ekkor vehet búcsút a csapat szurkolóitól.

De valószínű, hogy az Old Traffordon a csapat korábbi legnagyobb csillagát, a Real Madridot erősítő David Beckham is kitörő lelkesedéssel várják, hiszen elképzelhető, hogy utoljára lép pályára európai csapat tagjaként. A nyáron ugyanis a Los Angeles Galaxyhoz távozik, így most vehet búcsút a pályafutása legszebb sikereinek helyszínétől, kedvenc drukkereitől..

„Örülök annak, hogy március 13-án pályára léphetek a gálán. Különleges érzés lesz, hogy visszatérek az Old Traffordra, s természetesen nagyon várom már az eseményt” – jelentette ki David Beckham, aki az elmúlt három és fél évben az angol válogatott tagjaként többször is szerepelt a világhírű arénában.

Marcello Lippi egyébként a sűrű versenynaptár miatt az Arsenal és a Chelsea játékosaira nem számíthat, de biztos, hogy erős csapatot állít össze, hiszen az UEFA összes tagállamának labdarúgóit meghívhatja.

A gálamérkőzéssel nem csak a Manchester United első európai szereplését ünneplik. Az Európai Közösség Alapító Szerződését (Római Szerződés) 1957. március 25-én írták alá, s ez is apropóként szolgál
Legfrissebb hírek

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
9 perce

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
15 perce

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
20 perce

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
21 perce

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
22 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon volt a Cesson-Rennes nyerőembere

Kézilabda
28 perce

Gianni Infantino ötszázmillió jegyigénylésről számolt be

Foci vb 2026
1 órája

Curling vegyes páros vb: győzelem után a bennmaradásért játszanak a magyarok

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik