A „magyar ász”, Németh Krisztián nyerte a tartalékok szavazását

Vágólapra másolva!
2008.02.13. 19:24
A klub honlapján „magyar ásznak” nevezett Németh Krisztián választották a Liverpool FC szurkolói a tartalékcsapat eddigi legjobbjának, a voksolók 20 százaléka tisztelte meg bizalmával. A 19 éves csatár hat találatot szerzett négy találkozón, vagyis bizonyította, okkal kapott bizalmat a „vörösöktől”.
Németh Krisztián négy mérkőzésen hat gólt szerzett
Danis Barna (archív)
Németh Krisztián négy mérkőzésen hat gólt szerzett
Németh Krisztián négy mérkőzésen hat gólt szerzett
Danis Barna (archív)
Németh Krisztián négy mérkőzésen hat gólt szerzett

A liverpoolfc.tv beszámolója szerint Németh Krisztián mögött Jack Hobbs (16 százalék), Jay Spearing (15), Nabil el-Zsar (13) és Emiliano Insua (11) végzett.

Az 1989. január 5-én született magyar csatár tavaly került Liverpoolba, Simon András társaságában. Később szintén az együttes tagja lett a kapus Gulácsi Péter.

Németh Krisztián november 27-én mutatkozott be bajnokin a „vörösök” tartalékcsapatában, két gólt szerzett a Manchester City ellen. Később az Evertonnal szemben is duplázott. Ötödik találatát a Middlesbrough ellen érte el. Kedden ismét villogott, győztes gólt jegyzett a Sunderlanddel szemben.

A Liverpool FC tartalékcsapata öt pontos előnnyel vezeti a bajnokság északi csoportját.

A napjainkban már a magyar U21-es válogatottat erősítő támadó az MTK-ban 37 találkozón 14 gólt szerzett.
Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik