Blatter cáfolta, hogy rabszolgának nevezte volna Cristiano Ronaldót

2008.08.02. 10:12
Sepp Blatter némi fáziskéséssel cáfolta, hogy rabszolgának nevezte volna Cristiano Ronaldót. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint csak az újságírók forgatták ki a szavait. Kijelentése ugyanis nem a Manchester United sztárjátékosára, hanem a futball jelenlegi helyzetére vonatkozott.
Ronaldo nem rabszolga
Fotó: Action Images (archív)
Ronaldo nem rabszolga
Ronaldo nem rabszolga
Fotó: Action Images (archív)
Ronaldo nem rabszolga

„Sohasem neveztem Ronaldót rabszolgának” – nyilatkozta Sepp Blatter.

„A kifejezést arra értettem, hogy a nagy klubok világszerte felvásárolják a tehetséges 13, 14, 15 éves fiatalokat, gyerekeket. Erről beszéltem, ezt nevezem modern rabszolgaságnak” – tette hozzá a sportvezető.

Blatter elmondta, hogy a nemzetközi sajtó valamit félreértett, vagy nemes egyszerűséggel csak valótlant állított.

„Ronaldót egyszer sem említettem, csak éppen a sajtó kiforgatta a szavaimat, és ezt hozta ki belőle. A FIFA-nak jelenleg nincs oka, hogy beleszóljon az ügybe, tudom, hogy a felek megoldják a problémáikat” – elmélkedett Blatter.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke a múlt hónapban arról beszélt, hogy a Manchester United engedjen a portugál akaratának, és ha menni akar, a klub adja el a szélsőt a Real Madridnak, ám Blatter most tagadta, hogy ilyet mondott volna.

Az akkori beszélgetés végén említette meg Blatter, hogy a mai labdarúgás tele van modern rabszolgákkal. Ezt a két – Blatter szerint egymástól független – gondolatot mosták össze a sajtó munkatársai. Ez vezetett a félreértéshez.
Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42

Dupla Tízes: Lionel Messi és Cristiano Ronaldo – egy dicső és egy méltatlan búcsú története

Minden más foci
2026.10.08. 21:38

„Nem becsülik meg annyira, amennyire kellene” – Cristiano Ronaldo édesanyja védelmébe vette a fiát

Minden más foci
2026.10.08. 17:25

„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

Minden más foci
2026.10.08. 16:32