Németh és Gulácsi is Fernando Torresékkel kezdi a felkészülést

2009.07.07. 17:11
A Liverpool labdarúgó-együttesének spanyol menedzsere, Rafa Benítez a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy Németh Krisztián és Gulácsi Péter is részt vehet az első csapat nyári felkészülésében.
Németh Krisztián a felnőttek között bizonyíthat
Fotó: Action Images (archív)
Németh Krisztián a felnőttek között bizonyíthat
Németh Krisztián a felnőttek között bizonyíthat
Fotó: Action Images (archív)
Németh Krisztián a felnőttek között bizonyíthat
A Liverpool tehetséges fiataljai közül Daniel Pacheco, Mikel San José, Daniel Ayala, Németh Krisztián, Gulácsi Péter és Martin Kelly a „nagyoknál” kezdheti meg a felkészülést – olvasható a klub hivatalos honlapján.

„Már közöltük a játékosokkal, hogy lehetőséget kapnak az első csapatnál, innentől pedig már csak rajtuk múlik, hogy élnek-e a lehetőséggel” – nyilatkozta a Pool honlapján Rafa Benítez.

Németh Krisztián már tavaly nyáron is a Liverpool felnőttgárdájával kezdte el a felkészülést, és több edzőmeccsen (például a spanyol Villarreal, a skót Rangers és az olasz Lazio ellen) is lehetőséget kapott, sőt a felkészülési időszak végén Rafa Benítez jelezte, hogy az új szezont is az első csapatnál kezdheti meg – ám a nyár végén az U21-es válogatottban San Marino ellen megsérült.

Sérülése után több hónapot ki kellett hagynia, majd idén év elején a másodosztályú Blackpoolhoz került, ahol az első meccsén újra megsérült. A szerencsétlenül sikerült év után most ismét Fernando Torresék között kap lehetőséget.

Gulácsi Péter tavaly nyáron kötött 2010-ig szóló szerződést a „vörösökkel”, és a 19 éves kapus először bizonyíthat a felnőttek között.

A Liverpool első az felkészülési meccsét július 15-én játssza Svájcban, a St. Gallen ellen.

NÉMETH TAVALY NYÁRON GÓLPASSZT ADOTT A RANGERS ELLEN (01:50-NÉL)

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Kikapott az Alavéstől, továbbra is nyeretlen a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 23:32

Gulácsi Péter: Meccsről meccsre dönti el a vezetőedző, hogy kit állít a kapuba

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 18:58

Két büntető, piros lap és bombagól – a Gulácsi nélküli Villarreal ikszelt az Atlético vendégeként

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 21:28