A Chelsea receptje: 25 percnyi jó játék – győzelem

2009.08.18. 22:08
null
Didier Drogba (jobbra) gólt ugyan nem szerzett, mégis a mérkőzés egyik legjobbja volt
Címkék
A Chelsea a Hull City elleni meccs után (2–1) a Sunderland ellen is hátrányból fordítva nyert az angol bajnokság második fordulójában. A „kékek" szünetben még 1–0-s hátrányban voltak, a második félidő elején azonban 25 perc alatt rúgtak három gólt, és magabiztos győzelmet arattak.

 A hétvégén kezdődött el a Premier League 2009–2010-es szezonja, és az angol élvonalban kedden máris a második fordulót kezdődött meg. A szombaton a Hull City ellen nyögvenyelős győzelmet arató Chelsea (2–1), akárcsak a „tigrisek" ellen, kedden is hátrányba került a mérkőzés elején - és akárcsak akkor, ezúttal is fordított.

A 18. percben Kenwyne Jones került lövőhelyzetbe, ám a kísérlet lepattant a védőkről, éppen a remek ütemben kilépő Darren Bent elé, aki közelről a kapuba helyezett.

A Sunderland a szünetben 1–0-ra vezetett, és a „fekete macskák" hívei ekkor még joggal bízhattak benne, hogy megtörik az átok, és két győzelemmel kezdik a bajnokságot az élvonalban, ugyanis a Chelsea az első félidőben keveset tett azért, hogy elvigye a három pontot a Stadium of Lightból.

Az első játékrész hajrájában ugyan a „kékek" eljutottak már néhány lehetőségig, ám Fülöp Mártonnak nem kellett közbeavatkoznia, miután Lee Cattermole tisztázott a gólvonalról, míg Salomon Kalou pedig célt tévesztett.

Fájdalom, a magyar kapus a fordulás után sem lett főszereplő, ugyanis a Chelsea olyan nyomást gyakorolt a Sunderland kapujára, amellyel szemben tehetetlen volt a piros-fehérek védelme.

Az 52. percben egy szögletet követően Braniszlav Ivanovics csúsztatott, így a labda Michael Ballackhoz került, aki közelről a kapu bal oldalába kotorta azt. Majd kilenc perccel később - amikor már nagyon „érett" az újabb londoni találat - a nagyon aktív Didier Drogbát buktatta George McCartney, a jogos büntetőt pedig Frank Lampard rúgta a jól mozduló Fülöp mellett a jobb alsó sarokba.

Újabb tíz perc elteltével Deco végleg eldöntötte a találkozót, a Chelsea-nek 25 pernyi koncentrált játék elég volt, hogy magabiztos 3–1-s győzelmet arasson.

Az újonc Wolverhampton klasszikus bunkerfocit bemutatva, 34 %-ban birtokolva a labdát, Andrew Keogh 6. percben lőtt találatával nyert a Wigan otthonában.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!
PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ
Sunderland–Chelsea 1–3 (D. Bent 18., ill. Ballack 52., Lampard 61. – 11-esből, Deco 70.)
Wigan–Wolverhampton 0–1 (Keogh 6.)
SZERDÁN JÁTSSZÁK
Birmingham City–Portsmouth 20.45
Hull City–Tottenham Hotspur 20.45
Burnley–Manchester United 20.45
Liverpool–Stoke City 21.00
KÉSŐBB RENDEZIK
Arsenal–Bolton Wanderers
West Ham United–Aston Villa
Fulham–Blackburn Rovers
Manchester City–Everton

 

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea   2 2 0 0 5–2 6
2. Arsenal  1 1 0 0 6–1 3
3. Manchester City  1 1 0 0 2–0 3
4. Stoke City  1 1 0 0 2–0 3
5. West Ham United  1 1 0 0 2–0 3
6. Tottenham Hotspur  1 1 0 0 2–1 3
7. Wigan Athletic  2 1 0 1 2–1 3
8. Fulham  1 1 0 0 1–0 3
9. Manchester United  1 1 0 0 1–0 3
10. Sunderland  2 1 0 1 2–3 3
11. Wolverhampton Wanderers  2 1 0 1 1–2 3
12. Hull City  1 0 0 1 1–2 0
13. Liverpool  1 0 0 1 1–2 0
14. Birmingham  1 0 0 1 0–1 0
15. Bolton Wanderers  1 0 0 1 0–1 0
16. Portsmouth  1 0 0 1 0–1 0
17. Aston Villa  1 0 0 1 0–2 0
18. Blackburn Rovers  1 0 0 1 0–2 0
19. Burnley  1 0 0 1 0–2 0
20. Everton  1 0 0 1 1–6 0

 

Legfrissebb hírek

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
18 perce

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
18 perce

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
27 perce

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
33 perce

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
43 perce

Férfi kézi: a Magdeburg nyerte a Bundesligát

Kézilabda
51 perce

Új pályázatot írt ki a Vidi értékesítésére a székesfehérvári önkormányzat

Labdarúgó NB II
55 perce

Meglepetések az angol vb-keretben, több nagy név is lemaradt Tuchel listájáról

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik