Lampard szerint csak Messi tudná pótolni Cristiano Ronaldót

2009.08.21. 10:08
Címkék
Frank Lampard, a Chelsea középpályása úgy véli, hogy egyedül a Barcelona argentin klasszisa, Lionel Messi tudná pótolni a Manchester Unitednél a nyáron Madridba igazoló Cristiano Ronaldót. Az angol játékos azt is elmondta, nem lepte meg, hogy a bajnoki címvédő kikapott az újonc Burnleytől…
Lampard tudja mit beszélt, nagy csatákat vívott Ronaldóval (fotó: Action Images - archív)
Lampard tudja mit beszélt, nagy csatákat vívott Ronaldóval (fotó: Action Images - archív)

Nagy csatákat vívtak egymással az elmúlt években az angol bajnokságban, de ennek már vége. Cristiano Ronaldo elhagyta a Manchester Unitedet, Frank Lampard viszont maradt a Chelsea-ben – és az angol középpályás úgy véli, a „vörös ördögöknek" nem lesz egyszerű dolguk, ha be akarják tölteni a portugál távozásával keletkezett űrt.

„Nagyon nehéz feladat pótolni Cristiano Ronaldót – kezdte a The Timesnak adott nyilatkozatát a válogatott klasszis. – Hallottam, hogy maga Alex Ferguson is ezt mondta, és szerintem nem is fogja megpróbálni. Inkább azon dolgozik, hogy csapatként formálja erőssé a Unitedet. Ez az egyetlen dolog, amit tehet."

„Talán Lionel Messi az egyetlen játékos, akivel pótolni lehetne Ronaldót. Sok alkalommal izgultam a tévé előtt, és aztán azt láttam, hogy Ronaldo gólt lő, a Manchester pedig győz 1–0-ra, esetleg 2–0-ra" – érzékeltette Lampard, hogy milyen sokat jelentett a portugál sztár a bajnoki címvédőnek.

A Chelsea ikonja arról is beszélt, hogy szerinte szorosabb versenyfutás várható az idén a Premier League-elsőségért, mint az elmúlt években – és ez annak is köszönhető, hogy a kiscsapatok megerősödtek.

„Talán kiegyenlítődtek valamelyest az erőviszonyok. A jó erősítéseknek következtében nehezebb felülmúlni a riválisokat. A Hull City is nagyon masszív volt ellenünk" – utalt Lampard a nyitó fordulóra, amikor a „kékek" csak Didier Drogba hosszabbításban lőtt góljának köszönhették a 2–1-es győzelmet.

„A United esete is hasonló: a szezon elején nem szerencsés az újonc csapatokkal játszani. A Burnleytől elszenvedett vereségük nem volt teljesen váratlan. Gondoltam, hogy nehéz mérkőzés lehet az számukra. Most van egy kis előnyünk az MU és a Liverpool előtt. Jó érzés, ha te állsz elöl a versenyfutásban" – vélte Lampard, aki azt is elmondta, a Chelsea szempontjából az volt a legnagyobb erősítés, hogy a vezetőség nem adta el a kulcsjátékosokat.

Legfrissebb hírek

Kevés válogatott gól, először a vb-n törökországi légiós – a Kicker kielemezte a német világbajnoki keretet

Foci vb 2026
8 perce

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
26 perce

Pep Guardiola távozik a Manchester City menedzseri posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

Szilassy Zoltán: Szervezett és erős csapat a német

Jégkorong
1 órája

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
1 órája

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik