Anglia: a MU vette meg egykori játékosa vb-aranyérmét

2010.10.27. 15:27
Címkék
A Manchester United vásárolta meg egykori játékosa, Nobby Stiles 1966-ban nyert világbajnoki aranyérmét, illetve 1968-ban a klubbal aratott BEK (Bajnokcsapatok Európa-kupája)-győzelemért járó medáliáját. Az egyesület csaknem 210 ezer fontot fizetett a két emléktárgyért (a vb-aranyérem 160 ezer, a BEK-emlékérem 49 ezer fontért kelt el).

A 68 éves Stiles júniusi stroke-ja után határozott a számára roppant fontos érmek eladása mellett, méghozzá azért, hogy elejét vegye a halálát követő esetleges családi csetepaténak. Az érmeket ugyanis nem lehet többfelé szedni, az aukcióból befolyó összeget viszont el tudja igazságosan harmadolni.

„Korábban úgy döntöttem, fiaimra hagyom ezeket az érmeket, de hárman vannak, és nem hiszem, hogy igazságosan el lehetne osztani őket. Úgyis választottak már maguknak más emléktárgyaimból” – mondta  a ’66-os válogatottban középpályásként játszó Stiles.

Az edinburgh-i aukción további értékes tárgyak (összesen 45) kerültek kalapács alá, például Stiles Benfica elleni BEK-döntőn viselt kék Manchester United-meze, Alan Ball vb-döntőn viselt meze, amely a lefújás utáni csere útján került Stileshoz. Az aukción értékesített tárgyakért a Közel-Keletről és Dél-Amerikából is érkeztek érdeklődők.

Legfrissebb hírek

A Sopron litván, a Diósgyőr szerb csapattal találkozik a női kosárlabda Euroliga selejtezőjében

Kosárlabda
12 perce

Amerikából jöttem: siratjuk a Chargerst, ünnepeljük a Chiefst, Caleb Williams meg...

Amerikai sportok
22 perce

Tenisz: csaknem ötórás meccs után a nyolc között

Utánpótlássport
24 perce

Szira Zsófia bronzérmes az ökölvívó Eb-n

Ökölvívás
27 perce

Bravúros fordítás Szolnokon: ötgólos hátrányból felállva nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
31 perce

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
51 perce

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
1 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2 órája