Arsenal: Van Persie-nek elege van a hajrában kapott gólokból

2011.04.20. 07:03
Rendkívül bosszantónak tartja Robin van Persie, hogy csapata, az angol labdarúgó Premier League-ben jelenleg második Arsenal az aktuális idényben sok „buta gólt" kap a hajrában.

„Az én ízlésemnek ez már túl sok. Többször előfordult, hogy vezettünk, zsebben volt a három pont, aztán a végén gólt kaptunk. Ezek közül néhány ráadásul buta helyzetben esett. Tennünk kell ez ellen valamit, mert szinte kriminális, ahogy hagyjuk elveszni a pontokat" – fogalmazott a 27 éves holland válogatott támadó az Arsanal TV-ben.

Legutóbbi példaként említette a Liverpool elleni, vasárnapi bajnoki találkozót, melyen a ráadásban esett két 11-es góllal döntetlen született. A játékvezető a liverpooli Jamie Carragher ápolása miatt több mint tíz percet hosszabbított, Robin van Persie a 98.-ban szerzett vezetést, Dirk Kuyt a 102.-ben egyenlített.

„Nagyon jó, hogy egy ilyen végjáték után szerdán már ismét pályára léphetünk, mert így gyorsan ismét lendületbe jöhetünk, ha nyerünk a Tottenham ellen. Az ilyen mérkőzéseken mutatkozik meg, ki a férfi, és most nekünk kell bizonyítani" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
14 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35