Liverpool: Kenny Dalglish elégedett a csapat idényével

Vágólapra másolva!
2012.05.09. 17:52
A Liverpool jelenleg a nyolcadik helyen áll a Premier League-ben, és már csak egy pozíciót ugorhat előre, elveszítette az FA-kupa fináléját – de megnyerte az angol Ligakupát. Kérdéses, elégedettek-e ezzel a teljesítménnyel a tulajdonosok és a szurkolók, a menedzser, Kenny Dalglish mindenesetre az.

„Hat év után nyert a csapat végre egy kupát, nem mellesleg kijutottunk az európai kupaporondra is – így a legutóbbi idény közben kinevezett skót mester. – Közel voltunk az FA-kupa-aranyhoz is, nem is rossz első szezon. Azt hiszem, játékosaim örülnek, hogy ilyen szépen búcsúztak a bajnokságban a hazai pályától, a Chelsea megverésével. Máskor is játszottunk ilyen jól, csak nem járt az eredmény ezzel együtt. A két fiatal, Jonjo Shelvey és Jordan Henderson fantasztikusan játszott, mindketten gólt is tudtak rúgni. Luis Suárez és Andy Carroll is remekelt, nem is tudom, hány helyzetük volt. Jó napot fogtunk ki, elképesztően teljesítettünk."

Kellett is már egy hazai siker, sok góllal: legutóbb 1904-ben zárt saját pályáján ennyire kevés, azaz 24 találattal a Liverpool...

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42
Ezek is érdekelhetik