Liverpool: „Ne feledkezzünk meg Gulácsi Péterről sem"

2012.09.26. 10:19
Brad Jones, a Liverpool második számú kapusa nem osztja a Pepe Reinát ért kritikákat, és nem gondolja, hogy a kapusrangsorban előtte álló spanyol formája aggasztó lenne.

„Tizenhét esztendős kora óta, amikor még a Barcelonát erősítette, az elithez tartozik, szóval a helyében én nem lógatnám az orromat, és azt gondolom, ő sem tesz így. Nem hinném, hogy a klubnál bárki is elveszítette volna a bizalmát iránta, szerintem neki sincsenek különösebb kétségei” – vázolta véleményét Jones a liverpooli kapuskérdésről.

Az ausztrál légiós hozzátette: a „vörösök” kapusai a legnagyobb egyetértésben dolgoznak az edzéseken, és bármelyikük bármikor készen áll a bevetésre.

„Még sohasem voltam tagja ilyen keményen tréningező csoportnak. Mert ne feledkezzünk meg Gulácsi Péterről sem, aki éppen olyan odaadással dolgozik nap mint nap, mint mi, ott van a sarkunkban, úgyhogy egyikünk sem nyugtatgathatja magát azzal, hogy »történjék bármi, úgyis én állok majd a kapuban«. Szóval nagyon jó a csoport, ami fontos a csapat szempontjából” – szögezte le az ausztrál.

A bajnokságot roppant gyengén kezdő Liverpool (öt mérkőzés, két döntetlen, három vereség) szerda este Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion vendégeként vív Ligakupa-mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Willi Orbán klubrekorder lett Lipcsében

Légiósok
2026.09.18. 17:40

Gulácsi bemutatkozott a spanyol élvonalban, de a Villarreal ismét kikapott

Spanyol labdarúgás
2026.09.14. 22:54

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44

Kikapott az Alavéstől, továbbra is nyeretlen a Villarreal a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 23:32

Gulácsi Péter: Meccsről meccsre dönti el a vezetőedző, hogy kit állít a kapuba

Spanyol labdarúgás
2026.08.28. 18:58

Két büntető, piros lap és bombagól – a Gulácsi nélküli Villarreal ikszelt az Atlético vendégeként

Spanyol labdarúgás
2026.08.23. 21:28