Fulham: Szükség lenne a Milan középpályására - Jol

2013.01.31. 13:17
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Fulham menedzsere, Martin Jol csütörtöki sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy kölcsönveszik Urby Emanuelsont, az AC Milan holland válogatott középpályását. A holland edző emellett kizárta Tom Huddlestone, a Tottenham Hotspur angol középpályásának érkezését.

A Fulham menedzsere, Martin Jol hivatalosan is bejelentette, hogy a huszonhárom éves szélső, Urby Emanuelson érkezhet fél évre kerül kölcsönbe a Milantól.

„Szükségünk van új emberekre, Emanuelson pedig nagy erősítést jelent számunkra, mivel gyors, technikás és több poszton bevethető játékos” – mondta Jol. A két klub azt még nem jelentette be, hogy aláírták volna a szükséges papírokat, de ez már csak formalitásnak tűnik.

Jol beszélt a Tottenham-középpályás, Tom Huddlestone esetleges érkezéséről is.

„Az ilyen típusú átigazolások nagyon bonyolultak. Öt hete kezdtem meg a tárgyalásokat a játékossal, az utolsó napon már biztosan nem fog megoldódni az ügy” – mondta a menedzser.

„A védelmünk erősítésére megvettük Emmanuel Pogatetzt, és ha mellé még tudnánk szerezni új játékosokat, az nagyszerű lenne. Várjuk meg, hogy mi történik az utolsó napon” – zárta a sajtótájékoztatót a holland edző.

 

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30