PL: Valóságos rizsföld az Old Trafford talaja - Ferguson

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 14:41
Alex Ferguson kifejezetten kritikusan ítélte meg csapata újonc Southampton ellen nyújtott játékát a szerdai 2–1-es bajnoki győzelem után. A Manchester United menedzsere szerint csapata szerencsésnek mondható győzelmet aratott, és a Southampton második félidei teljesítménye a legjobb volt vendégcsapattól a szezon során az Old Traffordon.

„Az első harminc perc fantasztikus volt, de a második játékrészben a Southampton volt a legjobb csapat a szezon során itt. Szerencsések voltunk, hogy nyertünk” – mondta a Wayne Rooney duplája után megszerzett három pontról Ferguson, aki az Old Traffordon ritkán tapasztalható problémákról is beszélt.

„Nehéz volt a pályán játszani. A Newcastle és a West Bromwich elleni mérkőzés teljesen kikészítette a talajt – gyakorlatilag rizsfölddé vált. Fellocsoltuk a pályát a mérkőzés előtt, de a második félidőre teljesen kiszáradt, és ez megnehezítette a dolgot. A Southampton feltolta a védekezését, és alig adtak időt nekünk a labdával” – mondta a manchesteriek „főnöke”.

„Nagyon büszke vagyok Ferguson dicséretére, ez fontos a játékosaim számára is, ugyanakkor ezért továbbra sem adnak pontot. Jól játszottunk, de csalódott vagyok, hogy nem értünk el legalább egy döntetlent. Így ez nem vigasztal. Figyelembe véve a második félidőt, legalább egy pontot kellett volna szerezni” – mondta a Southampton edzője, Mauricio Pochettino, aki szerint csapata hibázott azzal, hogy a vezetés megszerzésével nem tudták irányítani a játékot.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
3 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
18 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik