MU: Van Persie bizarr sérülést szenvedett a QPR ellen - videó

2013.02.24. 12:11
Robin van Persie, a Manchester United csatára a Queens Park Rangers ellen 2–0-ra megnyert szombati angol bajnokin bizarr sérülést szenvedett, miután egy beadást követően elszámította magát, és megbotlott a kapu melletti kameraállásban.

Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United menedzserének öröme nem lehetett teljes a szombati győzelem után, mivel a 44. percben le kellett hozni a szerencsétlen módon megsérülő hollandot. A támadó csípőjét érte baj a félidő közepén, miután egy beadást követően elvesztette az egyensúlyát, és a kapu mellett elhelyezkedő kameraállásban felbukott. A Premier League 2012–2013-as szezonjában eddig tizenkilenc gólt szerző csatárra minimum egymérkőzéses kihagyás vár.

„Van Persie úgy gondolta, még megmentheti a labdát, azonban már akkor lehetett látni, hogy baj lesz belőle" – mondta Ferguson a találkozó után.

„Részletes eredményeket csak vasárnap kapunk az egészségi állapotáról, azonban bízunk benne, hogy a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson már pályára léphet" – tette hozzá a skót menedzser.

A United legközelebb szombaton, a Norwich City ellen lép pályára a bajnokságban, majd március 5-én a spanyol „királyi gárdát" fogadja a BL nyolcaddöntőjének visszavágóján.

VAN PERSIE BIZARR SÉRÜLÉSE

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
22 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17