Man. City: Gyakrabban kellene letartóztatni Tévezt - Mancini

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 10:02
Roberto Mancini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City menedzsere a Barnsley ellen 5–0-ra megnyert FA-kupa-negyeddöntőt követően azzal viccelődött, hogy együttese csatárát, Carlos Tévezt gyakrabban is letartóztathatnák, ha ez pozitív irányba befolyásolja a teljesítményét.

„Ez az ő problémája, nem az enyém. De ha ettől jobb teljesítményt nyújt, remélem, a rendőrök mindennap félreállítják. Három gólt lőtt a Barnsley ellen, jövő pénteken is elmehetne egy körre a mérkőzés előtt" – nyilatkozta az olasz edző.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Téveztől még januárban vette el a hatóság a vezetői engedélyét, mivel nem válaszolt a brit rendőrség leveleire, amelyekben gyorshajtásért vonták felelősségre. Jogi képviselői akkor azzal védekeztek, hogy az argentin támadó azért nem válaszolt a hivatalos levelekre, mert nyelvi problémái miatt nem értette meg azokat rendesen. Ezt követően csütörtökön újra letartóztatták, mert jogosítvány nélkül vezetett, és bár óvadék ellenében később szabadon engedték, az eljárás végeztével akár börtönbüntetés is lehet az ítélet.

„Szükségünk van rá, fontos, hogy továbbra is ilyen ütemben termelje a gólokat. Nem tudom, a nyáron mi lesz, Carlosnak még egy éve hátra van a szerződéséből, de most nem erre kell koncentrálnunk, hiszen két hónap még hátra van a szezonból. Ezt a döntést neki kell meghoznia" – utalt Mancini az argentin csatár januári botrányára, amikor először Olaszországba, majd hazájába, Argentínába szeretett volna szerződni a Citytől, amely azonban meghiúsította az átigazolást.

Mancini már az FA-kupa döntőjéről is szót ejtett, amelyben szerinte az áprilisi bajnoki rangadó után újra találkoznia kellene majd a két manchesteri óriásnak.

„Az álmom egy City–United döntő, hiszen ez a két együttes volt az elmúlt években Anglia két legjobbja" – zárta nyilatkozatát Mancini.

A manchesteri kékek a Barnsley elleni 5–0-s győzelemmel már az elődöntőben vannak, és továbbra is megőrizték az esélyüket, hogy kapott gól nélkül nyerjék meg a kupát. Ez legutóbb a Burynek sikerült 1903-ban.

Legfrissebb hírek

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Tóth Balázs: Jó volt újra védeni

Légiósok
2026.01.13. 19:16

Szoboszlai Dominik bocsánatot kért a csapattól a gólt eredményező hibájáért

Légiósok
2026.01.13. 07:27

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 22:40

Szoboszlai Dominik bombagóljával szerzett vezetést a Pool az FA-kupában – videó

Angol labdarúgás
2026.01.12. 21:10

A Liverpool élvonalbeli csapattal találkozik, a City negyedosztályú ellenfelet kapott az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.01.12. 20:23

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Tóth Balázs visszatért, a Blackburn szétlövésben kiesett

Légiósok
2026.01.11. 18:49
Ezek is érdekelhetik