PL: az Arsenal sorfalat áll a rangadó előtt a bajnok MU-nak

2013.04.26. 12:14
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának menedzsere kijelentette, hogy játékosai a vasárnapi, Manchester United elleni Premier League-meccs előtt sorfalat állnak a bajnok bevonulásánál az Emirates Stadionban.

„Szeretném, ha tisztelnék az angol futball hagyományait” – mondta Wenger a gesztusról.

Az összecsapás további érdekességet is szolgáltathat, hiszen Robin van Persie először léphet pályára az Emiratesben azóta, hogy tavaly nyáron Manchesterbe szerződött.

„Van Persie kiemelkedő tehetség, világklasszis játékos, aki fantasztikus technikával és nagy tapasztalattal rendelkezik. A nagy játékosok mindig hiányoznak. Sokba került a távozása, hiszen a játékunk rá épült, de ha megnézzük a szerzett góljaink számát, az hasonló az előző idényhez” – mondta a hollandról a menedzser.

Az MU az Aston Villa elleni 3–0-s győzelemmel hétfőn 20. angol bajnoki címét biztosította be, az Arsenal jelenleg a 3. bajnokságban. A két csapat összecsapása vasárnap 17 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
23 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11