Chelsea: Trabzonban folytatja a kegyvesztett francia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.17. 08:55
null
Florent Malouda a török bajnokságban folytatja
A Trabzonsporban folytatja pályafutását Florent Malouda, aki ingyen igazol át az angol Chelsea-ből a török bajnokság kilencedik helyezettjéhez, amely kupadöntősként az Európa-ligában indul.

A csütörtökön az ír Derry Cityvel játszó klub a saját honlapján jelentette be, hogy a 33 éves, 80-szoros francia válogatott támadó szerdán az orvosi vizsgálatok után aláírja szerződését – miközben olyan fotókat közölt, amelyen a játékos a klub mezében, illetve sáljában pózol.

Malouda 2007-ben, José Mourinho első chelsea-s korszaka utolsó igazolásaként 13.5 millió fontért érkezett a francia Lyontól a Stamford Bridge-re, ahol egyre kevesebbet játszott. A 2012-es BL-döntőben csereként pályára lépett, de nyáron összeveszett a klub vezetőségével heti 80 ezer fontos fizetésének csökkentése miatt, a tartalékcsapathoz száműzték, június végén pedig felbontották a szerződését.

Szintén török érdekeltségű hír, hogy a Juventus által a legutóbbi két idényben a Galatasaraynak kölcsönadott brazil Felipe Melo szívesen maradna Isztambulban, így klubja kezdeményezi az újabb kölcsönszerződés megkötését.

Legfrissebb hírek

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Német vezetőedzője lett a Konferencialigában szereplő Trabzonspornak

Konferencialiga
2026.09.17. 17:50

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

Az FTC elleni kiesés után még maradt, most már tényleg távozik a Trabzonspor edzője

Minden más foci
2026.09.01. 17:56

Ez gyorsan ment – Szalahról utcát nevezhetnek el Törökországban!

Európa-liga
2026.08.31. 14:09

„A csalódás is a futball része” – írta Szalah, miután a Trabzont simán kiejtette a Fradi

Európa-liga
2026.08.28. 16:10