Man. Utd.: Van Persie szívesen marad, hitet tett Moyes mellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.13. 23:32
null
Van Persie szerint megvan a kellő harmónia Moyesszal (Fotó: Reuters)
Robin van Persie, a Manchester United holland válogatott csatára jelezte: jól érzi magát az Old Traffordon, és szívesen szerződést is hosszabbítana. A futballista egyben kijelentette: alkalmasnak tartja David Moyes menedzsert a csapat irányítására.

„Az igazság az, hogy nagyon jól érzem magam. Négy évre írtam alá, és nagyon örülnék, ha tovább maradhatnék, akár a szerződésemből még hátralevő két év után is” – idézi a BBC Sports a United Review-nek nyilatkozó Van Persie-t. A holland centert megkérdezték David Moyes menedzserről is, a légiós válaszában hitet tett a Uniteddel gyengén szereplő skót edző mellett.

„Nincs kétség afelől, hogy új dolgokat tanulok és fejlődök David Moyes alatt. Az edzései fantasztikusak, minden nap sokat tanulok. Kölcsönös tisztelettel viseltetünk egymás iránt, a munkakörnyezet pedig jó. Mindketten azon dolgozunk, hogy összeálljanak a dolgok. Az utóbbi néhány évben nagyobb figyelmet fordítok az edzők munkamódszereire, igyekszem megfigyelni őket, mert nagyon érdekel ez a téma. Biztosíthatok mindenkit afelől, hogy Moyes munkamódszerei rendben vannak, csakúgy, mint a csapatnak tartott eligazításai. Élvezem vele a közös munkát, és biztos vagyok abban, hogy összeszedjük magunkat” – folytatta Van Persie, aki egyértelműsítette: bármi is jelenik meg a sajtóban, nem romlott meg a kapcsolata a menedzserrel.

„Egy kézen megszámolhatják az interjúkat, amiket adtam, így amikor megszólalok, azonnal szenzációt csinálnak belőle. Nem bánom, ha a pályán nyújtott teljesítményemet ízekre szedik és kritizálják. Azt viszont igen, amikor mások úgy tesznek, mintha az én fejemmel gondolkodnának. Tudomásom szerint a fejem még mindig a helyén van, és csak én tudom, mit érzek. Az elmúlt hetekben olyan dolgokat olvastam, amelyek alaptalanok voltak. Túl messze mentek, mikor azt sugallták, megromlott a kapcsolatom a menedzserrel. Ez egyszerűen nem igaz.”

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
23 órája

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:27

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.10. 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17