MU: Giggs tanácsára ghánai csatár érkezhet Törökországból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.31. 10:23
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Trabzonspornál állítják, a Manchester United élénken érdeklődik ghánai csatáruk, Abdul Majeed Waris iránt.

„Konkrét ajánlatot még nem kaptunk, de azt elárulhatjuk, hogy a Manchester United a szezon kezdete óta figyeli Warist” – mondta Burak Gurdal, a Trabzon elnöke.Burak Gurdal, a Trabzon elnöke.

A Daily Mail információi szerint a 23 esztendős csatárt Ryan Giggs tanácsára kezdte el figyelni az MU, és az utóbbi hetekben mutatott teljesítménye meggyőzte a „vörös ördögöket”, így a télen tárgyalóasztalhoz ülnek a törökökkel.

A futballkarrierjét 12 esztendősen a ghánai „Right to Dream" akadémiánál indító támadó pályafutása alatt a svéd, a francia és az orosz élvonalban is megfordult. A hazájában csodagyereknek tartott Waris a Trabzonsporban hat bajnokin lépett pályára, új együttesénél gólt még nem szerzett.

A támadó piaci értékét a transfermarkt.de négy és fél millió euróra becsüli. További érdekesség, hogy ő volt az első ghánai, aki egy bajnokin öt gólig jutott Európában.

Legfrissebb hírek

PL: Manchester City–Manchester United

Angol labdarúgás
3 perce

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
5 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
2025.09.11. 22:31

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Höjlund a Napoliban folytatja pályafutását – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.01. 20:08
Ezek is érdekelhetik