Arsenal: „Nem hiszem, hogy a Fiorentina átigazolná Walcottot”

2014.11.08. 12:19
A sérüléséből felépült Theo Walcott ügynöke, Colin Gordon a firenzeviola.it megkeresésére elmondta, vajmi kevés esélyt lát arra, hogy védence a Fiorentinában folytassa a pályafutását.

A 25 éves angol válogatott szélső nemrégiben épült fel súlyos sérüléséből, ám arra nincs garancia, hogy az Arsenalnál ebben a szezonban rendszeres játéklehetőséghez jut. Ezért több angol és olasz lap is azt jövendöli, hogy az „ágyúsok” a téli átigazolási időszakban kölcsönadják – de nem a Fiorentinának.

„Több klub érdeklődik Walcott iránt, így a Fiorentina is. Nagyon jó a kapcsolatom a firenzei klub vezetőivel, Eduardo Macía technikai igazgató nagyszerűen kezeli az átigazolási ügyeket, de nem sok esélyt látok rá, hogy Theo a liláknál folytassa a pályafutását. Nem hiszem, hogy a Fiorentina rendelkezik a szerződtetéséhez szükséges anyagi forrásokkal. Az olaszok még nem vették fel velem a kapcsolatot, szinte kizártnak tartom, hogy sikeresek legyenek az esetleges tárgyalások” – mondta Gordon.

A brit Daily Star értesülései szerint a sérülésektől sújtott Fiorentina vezetőinek figyelme a továbbiakban a Liverpool támadójára, Fabio Borinire irányul.

Legfrissebb hírek

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
4 órája

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az FC Barcelona végleg átengedte Ansu Fatit a Monacónak

Francia labdarúgás
Tegnap, 10:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Marc Cucurella a Real Madridban folytatja karrierjét – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.15. 11:12

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04
Ezek is érdekelhetik