MU: szomorkodhat a Real, a spanyol kapus távozott?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.11.28. 16:39
Egybehangzó, több forrásból megerősített spanyol sajtóhírek szerint Víctor Valdés már nem edz a Manchester United labdarúgócsapatával. A Barcelona korábbi kapusa visszatért Spanyolországba, ez pedig rossz hír a Real Madridnak.

Az először a Cat Radio által közölt hírek szerint Valdésszel elégedettek voltak Manchesterben, ám a spanyollal közölték a napokban, hogy továbbra is David de Gea az első számú kapus, így ő csak a kispadon jutna szerephez. A Barca korábbi egyese ezt hallva megköszönte a segítséget, majd elhagyta Angliát.

Váldés állítólag már visszatért Spanyolországba, ennek pedig a Real Madrid sem örülhet. Amint arról beszámoltunk, a blancók sajtóbeszámolók alapján a téli átigazolási időszakban szerettek volna lecsapni De Geára, akit nagyobb összegért cserébe elengedhettek volna a manchesteriek, mivel kéznél volt a hetek óta a csapattal edző Valdés.

Ha az MU valóban megvált a 32 esztendős játékostól, szinte biztosra vehetjük, hogy Louis van Gaal a jövőben is De Geával számol a kezdőben, így a Real új célpont után nézhet, ha le akarja váltani Iker Casillast.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
15 órája

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14

Vitatható Haaland-góllal nyert a közel 70 percig emberhátrányban játszó City az Old Traffordon

Angol labdarúgás
2026.09.13. 19:23

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05