MU: kivárásra játszik a Real, ingyen vinné De Geát - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.01.29. 13:48
null
De Gea beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a világ egyik legjobb kapusa lett. Egyben az egyik legértékesebb (Fotó: Reuters)
Angol lapértesülések szerint a Real Madridnál taktikát váltottak David de Gea szerződtetésében: nem kívánnak csillagászati átigazolási összeget fizetni a 24 éves labdarúgóért, hanem nemes egyszerűséggel kivárják, amíg jövő nyáron lejár a manchesteri szerződése.

 

 

Az MU-nál közben gőzerővel dolgoznak azon, hogy De Geával még 2016 januárja előtt hosszabbítsanak, angol sajtóhírek szerint 140 ezer fontos heti fizetést helyeztek számára kilátásba, ami a mezőnyjátékosok esetében is felső kategóriát jelent, a kapusoknál meg egyenesen csúcsgázsi. Ha az idén nyárig nem sikerülne megegyezni, úgy az MU már egy korrekt összeget helyezne el a spanyol légiós számláján, mintegy kedvcsinálóként, megbecsülése jeléül.

De Gea különben többször nyilatkozott arról, hogy jól érzi magát Manchesterben, és szakmailag az MU-ban. Louis van Gaal menedzser sem aggódik túlságosan látványosan a hosszabbítás miatt, amikor erről faggatták őt az újságírók, nyugodt marad, hasonlóan higgadt hangvételű az angol klub hivatalos állásfoglalása is. Jorge Mendes, a játékos menedzsere szerint azonban De Gea jövője „ötpercenként” változik.

Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője addig türelmesen vár a kiszemelt és hosszú távon megoldást jelentő De Geára. Azzal az olasz szakvezető is tisztában van, hogy közeleg a 33 éves Iker Casillas pályafutásának vége, akinek szerződéséből még két és fél év van hátra, és visszavonulása előtt még az Egyesült Államokban vezetne le. (A spanyol válogatottban egyébként a közelmúltban már megtörtént az átmenet.) Keylor Navas továbbra sem érdemelte ki, hogy első számú kapusként számítsanak rá, a folytonosságot megtartva Casillas után De Gea cseréje lehet.

Utóbbi értékét a transfermarkt.de 18 millió euróra becsüli, az MU 2011-ben 20 millió fizetett érte.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
21 órája

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 16:02

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
2026.08.11. 10:56

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

Kivagy, ha sikeréhes vagy? Kapd elő José Mourinhót!

Spanyol labdarúgás
2026.08.03. 14:46