Anglia: kriketteseket, rögbiseket és Murrayt is dobták az MU-ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.09. 19:13
Angol lapértesülés szerint a világ egyik vezető sportszergyártó cége, az Adidas az angol krikett- és rögbiválogatottról, illetve Andy Murrayről is lemondott annak érdekében, hogy létrejöjjön a rekordösszegű szerződés a Manchester Uniteddel.

Korábban már hírt adtunk róla, hogy a 2015–2016-os idénytől a német sportszergyártó óriás támogatja a „vörös ördögöket” egy olyan szerződés keretében, amely tíz évre legalább 750 millió fontos bevételt garantál a klubnak. A Daily Mail beszámolója szerint azonban a gigaszerződésnek kárvallottjai is vannak Nagy-Britanniában, ugyanis az Adidas az MU-s szerződés miatt nem hosszabbított decemberben Andy Murrayvel, pedig a skót már öt éve ügyfelei közé tartozott, és a hírek szerint maradt is volna a márka kötelékében, igaz, a korábbi, öt évre 10 millió fontot biztosító szerződésnél kedvezőbb feltételeket szeretett volna.

A teniszező végül az amerikai Under Armournál kötött ki, amely a hírek szerint az angol rögbiválogatott mezgyártói feladatait is megörökölheti német riválisától, miközben a krikettezők szövetsége új partnert kereshet a közeljövőben.

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
17 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Michael Carrick: Nincs itt az ideje azt részletezni, mit rontottunk el

Angol labdarúgás
2026.09.17. 09:55

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

Bemutatta a Vasas a csapat új idegenbeli mezét

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 13:23

Hétvégén pihen a manchesteri derbi VAR-játékvezetője és a segítője

Angol labdarúgás
2026.09.14. 23:23

Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

Angol labdarúgás
2026.09.14. 10:21

Carricket frusztrálja a vereség, Maresca szerint jogos volt Haaland gólja

Angol labdarúgás
2026.09.14. 09:14