Arsenal: Sajnálom, hogy elment, tisztelni kell - Wenger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.23. 14:17
Arsene Wenger, az Arsenal labdarúgócsapatának francia menedzsere elmondta, sajnálja, hogy Cesc Fabregas távozott, de a spanyolnak most is kijár a tisztelet.

Cesc Fabregas karrierje a Barcelona utánpótlásánál indult tízesztendősen, majd 2003-ban az Arsenal vásárolta meg a középpályást. A spanyol nyolc év után, több mint 200 meccsel a háta mögött hagyta el Londont, majd a barcelonai kitérőt követően a Chelsea-hez szerződött 2014-ben.

„A tisztelet fontos, elvárom a drukkereinktől, hogy tisztelettel kezeljék Fabregast, kijár neki. Sajnálom, hogy távozni akart, az arsenalos évek meghatározóak voltak a pályafutása szempontjából, igazi klasszis vált belőle, így nem akarom most azt bizonygatni, hogy jól tettük, hogy elengedtük” – mondta Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere.

A bajnoki tabellán második Arsenal vasárnap 17 órakor lép pályára az éllovas Chelsea ellen, a két klubot tíz pont választja el a tabellán.

Legfrissebb hírek

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
22 órája

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

Az Arsenal végleg megszerezte az ecuadori kulcsembert

Angol labdarúgás
2026.06.25. 15:34

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.06.11. 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19
Ezek is érdekelhetik