Everton: „Besic előrébb tart, mint amire számítottam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.04.14. 11:32
A Premier League-ben szereplő Everton menedzsere, Roberto Martínez hízelgő véleménnyel van Muhamed Besicről, a Ferencváros korábbi középpályásáról. A spanyol szakember elmondta, a bosnyák válogatott játékos hamarabb felvette az angol futball ritmusát, mint amire számított.



„Besic szenzációs fickó. Ha értékelni szeretnénk a pályán mutatott teljesítményét, figyelembe kell vennünk a személyiségét. Olyasvalaki, akire lehet támaszkodni, akire fel lehet építeni a csapatot. Másik ország bajnokságából érkezett, mégis pazar meccseket játszott, ám kis időre még szüksége van ahhoz, hogy a védekező középpályás poszt nagymesterévé váljon” – mondta Martínez a Liverpool Echónak adott nyilatkozatában.

„Rengeteget játszott ebben a szezonban, a megszerzett tapasztalatok pedig elősegítik a fejlődését. Előrébb jár, mint amire számítottam. Nagyon fiatal játékos, és a legjobbját még nem is láthattuk” – méltatta a 22 éves futballistát a spanyol szakvezető.

A Ferencváros korábbi labdarúgója első idényében 29 tétmérkőzésen lépett pályára az Evertonban, ám az angol bajnokság legutóbbi öt fordulójában összesen csak 23 percet töltött a pályán.

Legfrissebb hírek

A boldogság nem alapfelszereltség – Borbola Bence publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
16 órája

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
21 órája

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32