Real: ördögi terv – De Geával együtt fognak ki az MU-n?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.15. 13:42
Egybehangzó angol és spanyol lapértesülések szerint David De Gea a Manchester United labdarúgócsapatában kezdi meg a 2015–2016-os idényt, és vélhetően a következő nyári átigazolási időszakban ingyen távozik az Old Traffordról.

De Gea ügye napról napra bonyolultabbá válik, most azonban a nemzetközi sportsajtó lassan konszenzusra jut: úgy tűnik, megvan a megoldás a spanyol ügyében.De Gea ügye napról napra bonyolultabbá válik, most azonban a nemzetközi sportsajtó lassan konszenzusra jut: úgy tűnik, megvan a megoldás a spanyol ügyében.

A többek között az As, a Marca, a Daily Mail és az ESPN által is közölt hír szerint a kapus – aki kisebb meglepetésre végül elutazott a Manchester Uniteddel a nyári túrára – a 2015–2016-os szezon végéig biztosan Angliában marad.

A Real Madrid ennek ellenére nem adta fel, sőt, az As-nél úgy tudják, a blancók kérésére De Gea csak az idény végén költözik Madridba, ezzel pedig az MU-n kívül mindenki jól jár.

A királyiak így ingyen szerezhetik meg a lejáró szerződésű játékost, akinek a markát pedig ötmillió euró (1.5 milliárd forint) aláírási bónusz ütné.

Nem csoda hát, hogy Louis van Gaalék elkezdtek nézelődni a piacon: az olasz átigazolásokra szakosodott újságíró, Gianluca Di Marzio szerint a „vörös ördögök” a Sampdoria 62-szeres argentin válogatott kapusát, Sergio Romerót szeretnék Manchesterbe csábítani.

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Szemlátomást élvezi a futballt Sevillában az MU-nál felsülő brazil szélső

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 18:44

Jogosulatlanul lépett pályára a Grimsby egyik játékosa a Manchester United elleni Ligakupa-meccsen

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:18

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36
Ezek is érdekelhetik