Liverpool: Klopp ígéri, nem csábítja el a dortmundiakat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.12. 09:21
Jürgen Klopp, a Liverpool csütörtökön kinevezett vezetőedzője nem vesz futballistát előző klubjától, a Borussia Dortmundtól.

„Nincs ilyen szándékom. Bízom a mostani csapatban, és egyelőre azzal sem foglalkozom, hogy a téli átigazolási időszakban mennyi pénz áll a rendelkezésünkre” – jelentette ki a 48 esztendős német szakember, aki a Dortmund vezetőedzőjeként két bajnoki címet szerzett.

A felvetés kapcsán Hans-Joachim Watzke, a Borussia ügyvezetője közölte, biztos benne, hogy nem kerül sor háttéralkukra, és Klopp sosem ártana korábbi klubjának.

Klopp a nyolc napja menesztett Brendan Rodgers utódja lett, debütálására szombaton, a Tottenham Hotspur elleni bajnoki mérkőzésen kerül sor.

A magyar válogatott kapust, Bogdán Ádámot is foglalkoztató Liverpool nyolc forduló után csak a tizedik helyen áll a Premier League-ben, az Európa-ligában pedig két döntetlennel kezdte a csoportkört.

Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
4 órája

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
5 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
8 órája

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
21 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik