PL: a Stoke lejátszotta a pályáról a Man. Cityt

2015.12.05. 15:47
null
Arnautovic gólokkal, Shaqiri asszisztokkal duplázott a Manchester City ellen (Fotó: Reuters)
A Stoke City hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Manchester Cityt a Premier League 15. fordulójában. Marko Arnautovic duplázott, Xherdan Shaqiri készítette elő mindkét találatot.

Az nagyjából elmondható a mostani Premier League-szezonra, hogy bármelyik csapat legyőzheti bármelyiket. Ezúttal a kilencedik Stoke Cityn volt a sor, hogy borsot törjön a listavezető Manchester City orra alá. Tört is rendesen.

Már a 7. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat: Xherdan Shaqiri viharzott el a jobb oldalon, beadására pedig Marko Arnautovic érkezett a legjobb ütemben, s két védő között közelről a kapuba pörgette a labdát. A páros koprodukciója annyira tetszett a Man. City játékosainak, hogy nyolc perccel később ismét benyelték ezt az összjátékot. Ezúttal azonban a svájci középpályás a félpálya közepéről rúgta fel a labdát osztrák társához, aki szépen lőtt a jobb alsóba. 2–0

A Manchester City legutóbb 2005-ben, a Norwich ellen tudott kétgólos hátrányból fordítani a Premier League-ben, Manuel Pellegrini csapatának tehát nem sok esélye maradt a három pont begyűjtésére.

A Stoke ráadásul nem csak hogy vezetett, de remekül futballozott, csodálatos megoldásokat választott. Sőt! Arnautovic mesterhármast is szerezhetett volna, ám a harmadik próbálkozásánál a kapufát találta el – egyébként a legnagyobb ziccerénél.

A második félidő sem hozott változást, Bojan Krkic ráadásul néha nagyon színezte a játékot, aminek a Man. City védői kevésbé örültek. Volt, hogy a Barcelona korábbi labdarúgója felbőrözte ellenfelét, néha maga mögött passzolt, s ezekből mindig helyzet is lett. Egyszer ő maga lőtte Joe Hart kezébe a labdát, de volt olyan is, hogy Arnautovic ügyetlenkedte el a befejezést.

A Stoke tulajdonképpen könnyedén nyert a listavezető ellen, amely este már nem valószínű, hogy listavezető lesz.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
15. FORDULÓ

Stoke City–Manchester City 2–0 (Arnautovic 7., 15.)
KÉSŐBB
16.00: Southampton–Aston Villa
16.00: Swansea City–Leicester City
16.00: Watford–Norwich City
16.00: Arsenal–Sunderland
16.00: West Bromwich Albion–Tottenham Hotspur
16.00: Manchester United–West Ham United (Tv: DIGI Sport1)
18.30: Chelsea–AFC Bournemouth (Tv: DIGI Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 15 9 2 4 30–16 +14 29
2. Leicester City 14 8 5 1 29–21 +8 29
3. Manchester United 14 8 4 2 20–10 +10 28
4. Arsenal 14 8 3 3 24–12 +12 27
5. Tottenham 14 6 7 1 24–11 +13 25
6. Liverpool 14 6 5 3 18–15 +3 23
7. Crystal Palace 14 7 1 6 19–14 +5 22
8. West Ham 14 6 4 4 25–21 +4 22
9. Stoke City 15 6 4 5 13–14 –1 22
10. Everton 14 5 6 3 27–19 +8 21
11. Southampton 14 5 5 4 20–17 +3 20
12. Watford 14 5 4 5 15–16 –1 19
13. West Bromwich Albion 14 5 3 6 13–18 –5 18
14. Chelsea 14 4 3 7 17–23 –6 15
15. Swansea 14 3 5 6 14–19 –5 14
16. Norwich City 14 3 4 7 17–25 –8 13
17. Sunderland 14 3 3 8 16–26 –10 12
18. Bournemouth 14 2 4 8 17–30 –13 10
19. Newcastle 14 2 4 8 14–30 –16 10
20. Aston Villa 14 1 2 11 12–27 –15 5
Legfrissebb hírek

Jövő héten megműtik Rodrit – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:00

Megegyezett Bruno Guimaraesszel az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.23. 21:49

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
2026.07.22. 15:18

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.21. 23:17

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
2026.07.21. 17:19

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51