Championship: „László Csaba tudja, miről beszél”

2016.04.01. 18:50
Korábbi játékosa szerint László Csaba remek megoldás lenne a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest labdarúgócsapatának kispadjára.

Angol lapok márciusban írtak arról, hogy László Csaba is azok között van, akiket beajánlottak a Nottingham Forest menedzseri posztjára.

A szurkolói reakciók vegyesek voltak, sokan nem értették, hogyan jöhet szóba a magyar szakember, egyik korábbi játékosa szerint azonban egyáltalán nem lenne rossz ötlet a kinevezése.

„Amikor a Heartshoz jött, azon tűnődtünk, hogy »ez az ember Ugandát irányította legutóbb, mi folyik itt?« – idézi a Nottingham Post Michael Stewartot, aki a skót csapatnál volt László Csaba játékosa. – A futballisták azonban nem hülyék, gyorsan átlátják a dolgokat, így hamar világossá vált számunkra, hogy tudja, miről beszél. Igen, az itteni emberek többségének nem sokat mond a neve, csak azt tudják róla, hogy a Heartsnál dolgozott. Ő azonban olyan ember, aki érti a dolgát, a legnagyobb tudású edzők egyike azok közül, akikkel dolgoztam. Ért a játékosok nyelvén, és számomra ez az egyik legfontosabb, mivel ki tudja hozni belőlük a legjobbat.”

László Csaba az első idényében a harmadik helyre vezette a Heartsot a skót élvonalban, megkapta az Év edzője díjat is. Másfél évvel a kinevezése után azonban megköszönték neki a munkáját, azóta dolgozott a Charleroi edzőjeként, litván szövetségi kapitányként, legutóbb pedig az MTK-t irányította. Az 52 éves szakembert idén télen menesztették a kék-fehérektől.

„A Nottingham Forest kerete papíron tele van tehetséges, sokra hivatott játékosokkal, és Csaba az a fajta menedzser, aki a legjobb teljesítményt tudná kihozni belőlük a megfelelő légkör kialakításával – folytatta Stewart, aki többet is elárult korábbi mesteréről. – Kicsit különcnek tűnhet, képes az egész napot végigbeszélni, de ő tényleg tudja, miről beszél. A Heartsnál valószínűleg nem kapott elég időt, hogy kiteljesedjen. Ha meglepőt akar húzni a Forest, akkor nem hiszem, hogy találhat nála jobb megoldást.” Angol lapok márciusban írtak arról, hogy László Csaba is azok között van, akiket beajánlottak a Nottingham Forest menedzseri posztjára.

A szurkolói reakciók vegyesek voltak, sokan nem értették, hogyan jöhet szóba a magyar szakember, egyik korábbi játékosa szerint azonban egyáltalán nem lenne rossz ötlet a kinevezése.

„Amikor a Heartshoz jött, azon tűnődtünk, hogy »ez az ember Ugandát irányította legutóbb, mi folyik itt?« – idézi a Nottingham Post Michael Stewartot, aki a skót csapatnál volt László Csaba játékosa. – A futballisták azonban nem hülyék, gyorsan átlátják a dolgokat, így hamar világossá vált számunkra, hogy tudja, miről beszél. Igen, az itteni emberek többségének nem sokat mond a neve, csak azt tudják róla, hogy a Heartsnál dolgozott. Ő azonban olyan ember, aki érti a dolgát, a legnagyobb tudású edzők egyike azok közül, akikkel dolgoztam. Ért a játékosok nyelvén, és számomra ez az egyik legfontosabb, mivel ki tudja hozni belőlük a legjobbat.”

László Csaba az első idényében a harmadik helyre vezette a Heartsot a skót élvonalban, megkapta az Év edzője díjat is. Másfél évvel a kinevezése után azonban megköszönték neki a munkáját, azóta dolgozott a Charleroi edzőjeként, litván szövetségi kapitányként, legutóbb pedig az MTK-t irányította. Az 52 éves szakembert idén télen menesztették a kék-fehérektől.

„A Nottingham Forest kerete papíron tele van tehetséges, sokra hivatott játékosokkal, és Csaba az a fajta menedzser, aki a legjobb teljesítményt tudná kihozni belőlük a megfelelő légkör kialakításával – folytatta Stewart, aki többet is elárult korábbi mesteréről. – Kicsit különcnek tűnhet, képes az egész napot végigbeszélni, de ő tényleg tudja, miről beszél. A Heartsnál valószínűleg nem kapott elég időt, hogy kiteljesedjen. Ha meglepőt akar húzni a Forest, akkor nem hiszem, hogy találhat nála jobb megoldást.”

Legfrissebb hírek

A Pókember könnyfakasztó jelenetét felhasználva jelentette be új kapusát a Burnley

Angol labdarúgás
2026.08.06. 11:51

Tóth Balázs visszautasította a Blackburn szerződéshosszabbítási ajánlatát – sajtóhír

Légiósok
2026.07.27. 10:12

Oliver Glasner lett a Nottingham Forest új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.06. 11:29

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.02. 21:39

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
2026.07.02. 15:51

A Newcastle-tól távozó Trippier az angol másodosztályba szerződött

Angol labdarúgás
2026.06.09. 14:19

Rutinos edzőt neveztek ki Tóth Balázs csapatánál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 18:12

Kapushiba a 95. percben: kilenc év után a Hull City jutott vissza a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.05.23. 18:40