PL: a Juve elleni meccsel avatja fel új stadionját a West Ham

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.25. 14:44
A West Ham United a Juventus elleni gálamérkőzéssel avatja fel új otthonát, a londoni Olimpiai Stadiont augusztusban.

A londoni klub hétfőn jelentette be, hogy a torinói együttest fogadja augusztus 7-én.

„Boldogok vagyunk, hogy a West Ham United történetének egyik legjelentősebb napján vendégül láthatjuk a világ legnagyobb klubjainak egyikét a fantasztikus új otthonunkban – áll az angol klub közleményében. – Az volt a szándékunk, hogy az új stadionunkat egy emlékezetes mérkőzéssel nyissuk meg, és az olasz bajnokcsapat látogatása minden bizonnyal tökéletes lesz erre a célra.”

A West Ham – amely 112 év után búcsúzik a Boleyn Groundtól – 99 éves bérleti szerződést írt alá az Olimpiai Stadion használatára. A megállapodás idényenként 2.5 millió fontos (995.5 millió forint) bérleti díjat tartalmaz.

A Premier League-ben szereplő klub márciusban jelentette be, hogy szurkolóinak jelentős érdeklődése miatt hatezer ülőhellyel bővíteni kellett az aréna lelátóit, amelyek immár 60 ezer néző befogadására képesek.

Az Olimpiai Stadion 270 millió fontos (107.5 milliárd forint) felújításához a klub 15 millióval (6 milliárd forint) járult hozzá. Fenntartási költséget nem kell majd fizetnie, de a létesítményt üzemeltető cégnek 100-100 ezer fontot (39.8 millió forint) köteles átutalni, ha megnyeri a bajnokságot vagy az FA-kupát.

A londoni csapat jelenleg hatodik a Premier League-ben, öt ponttal lemaradva a Bajnokok Ligája-selejtezőt jelentő negyedik helyen álló Arsenaltól.

A Juventus már hétfőn (ma) megnyerheti sorozatban ötödik olasz bajnoki címét, amennyiben a második Napoli nem nyer a harmadik AS Roma elleni rangadón.

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
16 órája

Szerződése lejártával távozott, most újra aláírt a kapus a WHU-hoz

Angol labdarúgás
2025.09.10. 17:40

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Lucas Paquetá beperelheti az FA-t

Minden más foci
2025.09.04. 13:30

Óriási meglepetés, a szakadék szélén tántorgó Wednesday tizenegyesekkel búcsúztatta a Leedset az Angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.08.26. 23:35

Paquetá bombagóljára öttel válaszolt a Chelsea, újabb kiadós pofont kapott a West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.22. 23:07

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2025.08.03. 22:00
Ezek is érdekelhetik