PL: francia szakember került Ronald Koeman helyére

Vágólapra másolva!
2016.06.30. 15:22
A francia Claude Puel lett a Premier League-ben szereplő Southampton menedzsere. A Nizzából távozó 54 éves szakember az Evertonhoz szerződő Ronald Koemant váltja a kispadon.

Az 1979-től 1996-ig tartó játékos-pályafutását Monacóban töltő Puel a Nice-szel az előkelő 4. helyen zárt a Ligue 1-ben, ezt követően mondott igent a PL 6. helyezettjének.

Puel a Monacónál, a Lille-nél és a Lyonnál is edzősködött, a Monacóval első teljes szezonjában (1999–2000) bajnok lett, míg a Lyont 2010-ben a BL elődöntőjéig vezette.

Azzal, hogy a Southampton nem angol menedzsert választott, maradt a három hazai szakember (Eddie Howe – Bournemouth, Sam Allardyce – Sunderland, Alan Pardew – Crystal Palace) az angol élvonalban.

Legfrissebb hírek

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
10 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
10 órája

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
12 órája

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
15 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
17 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11
Ezek is érdekelhetik