PL: meneszthetik a Swansea menedzserét, Giggs is utódjelölt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.30. 09:59
A Swansea City menedzsere, Francesco Guidolin attól tart, hogy menesztik, ha a csapata kikap a Liverpooltól az angol labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján.

„Talán. Lehet. Megtörténhet” – válaszolta újságírói kérdésre a tréner a walesi csapat sajtótájékoztatóján.

A Swansea győzelemmel kezdte az új idényt, de szereplését négy vereséggel és egy döntetlennel folytatta, így a hetedik fordulót megelőzően a tabella 17. helyén áll.

A januárban kinevezett olasz szakvezető elárulta, a közelmúltban tárgyalt Huw Jenkins klubelnökkel.

„A múlt héten beszéltem vele, de pillanatnyilag az a legfontosabb számomra, hogy nyugodtan dolgozhassak a játékosaimmal és felkészüljünk a következő mérkőzésünkre. Csak erre összpontosítunk” – közölte Guidolin.

Hozzátette: tisztában van vele, hogy a helyezésük miatt rendkívül fontos a jó eredmény a Liverpool ellen. „Ha jól játszunk, a győzelem is jön. Biztos vagyok benne, hogy sikerül, mert ez egy jó csapat, jó játékosokkal” – mondta a 60 éves vezetőedző.

A brit sportsajtó értesülései szerint a Manchester United korábbi másodedzője, Ryan Giggs, valamint az Egyesült Államok korábbi szövetségi kapitánya, Bob Bradley is jelölt Francesco Guidolin posztjára.

„Ez nem az én dolgom. Az elnök őszinte és közvetlen velem, de soha nem beszélt ilyesmiről. Dolgoznom kell, és jó eredményeket produkálnom” – reagált a híresztelésekre a jelenlegi tréner.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
10 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik