Anglia: nyélbe ütötték a történelmi mezszerződést

Vágólapra másolva!
2016.12.15. 10:52
Mint megírtuk, a Nike sportszergyártó cég történelmi mezszerződés megkötésére készült az angol labdarúgó-válogatottal. A két félnek sikerült is megállapodnia, így 2030-ig biztosan a Nike logóját láthatjuk az angol címeres mezen.

Egy korábbi megegyezés szerint az amerikai nagyvállalat a 2018-as oroszországi világbajnokságig szállította volna a „háromoroszlánosok” mezét. A legújabb megállapodás értelmében a Nike 400 millió fontot fizet, hogy 2030-ig mind a 24 nemzeti csapat ruháztatásáért feleljen.

A szerződésbe szankciókat fogalmaztak bele, miszerint a válogatott eredményes szereplésekor a cég grátiszt fizet, de egy korai búcsú egy rangosabb nemzeti tornáról anyagi veszteséget jelentene az angoloknak. Ilyen kikötések még sohasem szerepeltek mezszerződésben.

„Örülünk, hogy 2030-ig folytatódik az együttműködésünk a céggel. Egy ilyen hosszú távú kapcsolatot érdemes bebiztosítani mindkét fél részéről, hogy nyugodtan építhessük a közös jövőt” – árulta el gondolatait Mark Bullingham, az angol Labdarúgó-szövetség reklám- és marketingigazgatója.

Legfrissebb hírek

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
2025.09.09. 15:47

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:36

Ötvennégy éves szurkoló lesz a kapus az angol hatodosztályban

Angol labdarúgás
2025.09.06. 08:26

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36

Haaland Grealisht Szoboszlai és Bellingham elé rangsorolta

Angol labdarúgás
2025.09.04. 09:09

Egy Liverpool-szurkolóé a világ legnagyobb futballmez-gyűjteménye – videó

Angol labdarúgás
2025.09.03. 18:05

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46
Ezek is érdekelhetik