Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Piros Zsombor a libanoni Benjamin Hassan és a spanyol Pol Martín legyőzésével jutott el a legjobb nyolc közé, ahol az olasz Lorenzo Giustino volt az ellenfele.
A két teniszező 2022 márciusában már összecsapott Zadarban, ott Giustino három szettben győzött. Maiában Piros kétszer is lebrékelte a nyitó játszmában az olaszt, míg a saját adogatásaiból csak egyet bukott el.
A másodikban azonban Giustino magára talált, az első öt játékot megnyerte, Pirosnak pedig bréklabdája sem adódott. Jöhetett a döntő felvonás, amelyben a magyar játékos ismét brékelőnybe került, ám 4:2-nél elbukta a szerváját. 5:4-nél Piros lezárhatta volna a mérkőzést, de mindhárom meccslabdáját hárította az olasz, és végül a tie-breaket is kiharcolta. Abban Piros kétszer is minibrékhátrányba került, ám 4–5 után sorozatban három pontot behúzva megnyerte a meccset.
A harmadik helyen kiemelt magyar játékos elődöntőbeli ellenfele a tornát a selejtezőben kezdő spanyol Alejo Sánchez lesz.
TENISZ, ATP-TORNA, MAIA
NEGYEDDÖNTŐ
Piros (magyar, 3.)–Giustino (olasz) 6:3, 1:6, 7:6 (7–5)








