MU: Ez embertelen. Ha jó vagy, azért büntetnek – Mourinho

2017.05.01. 13:19
José Mourinho, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester United menedzsere úgy véli, Luke Shaw súlyos sérülést szenvedett a gárda legutóbbi mérkőzésén, és a portugál tréner kiakadt a túl szoros menetrend miatt is.

Mint ismert, az angol válogatott védő a vasárnapi, Swansea elleni összecsapás (1–1) kilencedik percében szenvedett sérülést, ami miatt nem is tudta folytatni a játékot.Swansea elleni összecsapás (1–1) kilencedik percében szenvedett sérülést, ami miatt nem is tudta folytatni a játékot.

José Mourinho pedig vészjósló.

„Fogalmam sincs, ami a sérülését illeti – kommentálta a portugál tréner Shaw lecserélését. – De kétlem, hogy nem nagy a baj, ha egyszer kilenc perc után váltanom kellett, mert nem tudott játszani. Valami komoly gond lehet ezek alapján. Ami Eric Bailly sérülését illeti (az elefántcsontparti középhátvédet a 61. percben kellett lehoznia Mourinhónak – a szerk.), vélhetően van összefüggés a fájdalmai és a között, hogy csak áprilisban körülbelül 800 percet töltött a pályán. Fáradt és teljesen ki van merülve a csapat. Ebben a hónapban kilenc mérkőzést játszottunk, ez embertelen. A 22 fős keret 13-14 főre fogyatkozott.”

„Ha jó vagy, azért még büntetnek is. Ha legyőzzük a Celta Vigót az Európa-ligában, ott vagyunk a döntőben. Az a találkozó egy szerdai napon lesz, ami előtt vasárnap van egy másik meccsünk, sőt az azt megelőző szerdán megint egy másik. Az is lehet, hogy a Crystal Palace ellen az utolsó fordulóban az U23-as gárdánkat küldöm fel a pályára. Remélhetőleg addigra már náluk is eldőlnek a bajnoki helyezések, mert elég nagy probléma lenne, ha az U23-as együttesünknek kellene játszania. Nehéz szituáció ez. Még szerencse, hogy kiestünk az FA-kupából…”

Egyre nagyobb bajban van a Manchester United, Shaw és Bailly mellett ugyanis Marcos Rojo, Zlatan Ibrahimovic, Paul Pogba, Chris Smalling, Juan Mata, Phil Jones és Timothy Fosu-Mensah is sérüléssel bajlódik.

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
7 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
15 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
19 órája

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35