MU: Ronaldo egymaga felforgatja a klub életét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.19. 08:12
null
A Ronaldo-ügylet részeként lehet, Morata is MU-játékos lesz (Fotó: AFP)
Angol lapok egybehangzó állítása szerint minden követ megmozgat a Manchester United labdarúgócsapata, hogy visszacsábítsa Cristiano Ronaldót. A portugál extraklasszis állítólag bejelentette, hogy nem marad Madridban, a MU pedig árukapcsolással egybekötött ajánlatokban gondolkodik.

A Sun úgy értesült, Ronaldo nagy álma, hogy nyolc év után visszatérhessen Manchesterbe, és ügynöke, Jorge Mendes elárulta, mindent megtesz annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson.

A Daily Mail ennél is többet vél tudni, a lap értesülése szerint a Manchester United a spanyol kapus, David de Gea mellett 183 millió fontot (210 millió eurót) kínál Ronaldóért és a 24 éves csatár Álvaro Moratáért.

Ugyanakkor a Tuttosport és a Metro szerint De Gea távozásával sem marad klasszis kapus nélkül az angol klub, érkezhet ugyanis a Milan 18 éves válogatottja, Gianluigi Donnarumma.

Ronaldót természetesen szerették volna megkérdezni minderről, de a Portugália–Mexikó Konföderációs Kupa-mérkőzés után sem a sajtótájékoztatón, sem a vegyes zónában nem jelent meg (noha őt választották meg a meccs emberének), a hivatalos verzió szerint azért, mert kisebb sérülése miatt kezelést kapott.

Legfrissebb hírek

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
5 órája

„Rám ne számítsatok!” – Álvarez megsértődött Simeonére és a vezérigazgatóra

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:56

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Döntetlennel zárult a milánói derbi Perthben

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 15:33

Spalletti al dente – készül az újabb nagy Juventus?

Olasz labdarúgás
2026.08.05. 13:42

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59