PL: Frank de Boer Londonban vállalhat állást – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.06.09. 16:52
Helyi sajtóhírek szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace előrehaladott tárgyalásokat folytat a korábban az Ajaxot és az Intert is irányító Frank de Boerral.

Az amszterdamiakkal a 2010-es évek elején sorozatban négy bajnoki címet szerzett a most 47 éves szakember, de a 2014–2015-ös, majd a 2015–2016-os idényben is „csak”második lett a gárda, ráadásul utóbbi bajnokságot drámai körülmények között, az utolsó fordulóban veszítették el az amszterdamiak.

Távozása után az Inter nevezte ki, ő vette át a távozó Roberto Mancini helyét, de a milánói csapatnál villámgyorsan „megbukott”, 11 bajnokit követően novemberben menesztették.

Ezt követően szóba hozták a skót Rangersszel, de a szezon közben nem akart állást vállalni.

Távozása után az Inter nevezte ki, ő vette át a távozó Roberto Mancini helyét, de a milánói csapatnál villámgyorsan „megbukott”, 11 bajnokit követően novemberben menesztették.

Ezt követően szóba hozták a skót Rangersszel, de a szezon közben nem akart állást vállalni.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00