Arsenal: végre pont kerülhet a Lacazette-ügy végére – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.01. 10:23
null
Alexandre Lacazette hamarosan Arsenal-játékos lehet (Fotó: AFP)
A BBC egyik legmegbízhatóbb újságírója, David Ornstein szerint az Arsenal közel áll ahhoz, hogy klubrekordot jelentő összegért szerződtesse a Lyon futballistáját, Alexandre Lacazette-et.

 

A 26 esztendős játékos átigazolása régóta terítéken van Arsene Wenger együttesénél, az utóbbi hetekben azonban nem igazán történt előrelépés az ügyben.

Az Arsenal már tavaly nyáron is bejelentkezett a 11-szeres francia válogatott támadóért, de 29 millió fontos ajánlatát a Lyon elutasította. Nem sokkal később a West Ham United klubcsúcsot jelentő 43 millió fontot kínált, ám az OL elnöke, Jean-Michel Aulas erre is nemet mondott.

Ami a mostani fejleményeket illeti, nagyon sokáig úgy tűnt, hogy Lacazette az Atlético Madridnál folytatja a pályafutását – a két klub elvileg már mindenben megegyezett, csakhogy a spanyol együttes kizárása az átigazolási piacról mindent felborított. A „matracosok” kiesésével ismét képbe került az Arsenal, amely konkrét ajánlatot is tett, azt viszont Aulas megint nem találta elég jónak.

Hogy mennyire komoly a londoniak szándéka, azt jól jelzi, az újabb ajánlatuk már közelebb van a franciák által elvárthoz, így felgyorsultak az események. Az angol átigazolási ügyekben igencsak megbízható David Ornstein szerint az Arsenal nagyon közel áll a megegyezéshez, így Lacazette akár már a jövő héten csapatot válthat. Az újságíró előrejelzése szerint az átigazolási díj nagyobb lesz annál, mint amennyit Mesut Özilért fizettek az „ágyúsok” (42.5 millió font), vagyis az előző szezonban minden sorozatot figyelembe véve 45 tétmérkőzésen 37 gólt szerző Lacazette klubrekordot jelentő összegért írhat alá – 50-60 millió fontról lehet szó.



Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
17 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
23 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24