Liverpool: Mindannyiukat felhívta, csak engem nem? Ez szép – Klopp

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.26. 09:46
Múlt héten azt hitte Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere, hogy a szüzessége elvesztéséről kérdezik, most pedig ismét furcsa helyzetbe került az újságírók előtt. A német trénert az Arsenal elleni Premier League-meccsük előtti sajtótájékoztatón kérdezték Georginio Wijnaldum második gyermekének születéséről, ő azonban nem is tudott arról, hogy a kisfiú már világra jött.

Georginio Wijnaldumnak, a Liverpool középpályásának csütörtökre virradóra született meg a kisfia, Jacian. A holland játékos „szabadságra mehetett”, hogy a családjával lehessen ebben a boldog időszakban, de amikor Jürgen Kloppot arról kérdezték, mikor tér vissza Wijnaldum, a német tréner értetlenül állt a kérdés előtt, hiszen fogalma sem volt arról, hogy a gyerek már világra jött.

„Miután megszületett a baba – válaszolta Klopp, majd miután tájékoztatták arról, hogy mindez már megtörtént, így folytatta. – Amúgy köszönöm, hogy szóltak róla és gratulálok Gininek."

A riporter ezt követően azt is tudatta Klopp-pal, hogy a kicsi fiú lett.

„Fiú? Mindannyiukat felhívta, csak engem nem? Ez szép. Múlt héten azt mondtam, hogy az a legjobb, amit tehetek, ha nem olvasom az angol sajtó anyagait, most viszont éppen ez okozta a problémát" – állapította meg a tréner.

Hiába közölték utána Klopp-pal, hogy Wijnaldum képet is tett ki az Instagramra, amelyen tudatta a világgal a kicsi érkezését, a menedzsernek erre is megvolt a válasza:

„Instagram, Twitter, Facebook, nagyszerű mód arra, hogy közölje velem a hírt."

Ezzel együtt Klopp biztos volt abban, hogy játékosa időben megérkezik az Arsenal elleni mérkőzés előtt.

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
Tegnap, 9:10

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33