PL: pocsék szezonrajt – Frank de Boert kirúgta a Crystal Palace

2017.09.11. 13:11
Egybehangzó angol sajtóértesülések szerint a Premier League új idényét négy vereséggel kezdő Crystal Palace vezetősége menesztette posztjáról Frank de Boer menedzsert, aki nyáron vette át a csapat irányítását. A londoni klub a hivatalos honlapján nem sokkal később megerősítette az információt.

Frank de Boer munkáját négy forduló után megköszönték a Crystal Palace-nál (Fotó: AFP)
Frank de Boer munkáját négy forduló után megköszönték a Crystal Palace-nál (Fotó: AFP)
Frank de Boer munkáját négy forduló után megköszönték a Crystal Palace-nál (Fotó: AFP)
Frank de Boer munkáját négy forduló után megköszönték a Crystal Palace-nál (Fotó: AFP)
Frank de Boer munkáját négy forduló után megköszönték a Crystal Palace-nál (Fotó: AFP)

 

A Crystal Palace az újonc Huddersfield Towntól elszenvedett 3–0-s zakóval kezdte a szezont, majd a Liverpooltól (0–1), a Swansea Citytől (0–2) és a Burnleytől (0–1) is kikapott, ráadásul ezeken a meccseken gólt sem szerzett, ezzel a Premier League történetének első csapata lett, amely az első négy mérkőzését „nullára” veszítette el.

Frank de Boer mindössze öt tétmérkőzésen ült a fővárosi együttes kispadján, ennél rövidebb ideig korábban soha egyetlen tréner sem irányított PL-gárdát. Az eddigi rekordot a Charlton korábbi menedzsere, Les Reed tartotta hét találkozóval. A holland szakember előző állomáshelyén, az Internél 85 napot töltött el, míg a Crystal Palace-tól 78 nap után menesztették.

A BBC és a Sky Sports is úgy tudja, hogy De Boer utóda az angol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Roy Hodgson lesz, de ezt a londoni klub nem erősítette meg.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United431–12–2+1010
2. Manchester City431–10–2+810
3. Chelsea43–18–5+39
4. Watford422–7–3+48
5. Tottenham42117–3+47
6. Huddersfield Town321–4–0+47
7. Burnley42115–4+17
8. Liverpool42118–80 7
9. West Bromwich Albion42114–40 7
10. Newcastle42–24–3+16
11. Arsenal42–27–8–16
12. Stoke City41214–40 5
13. Southampton41213–4–15
14. Brighton & Hove Albion41123–5–24
15. Swansea41122–5–34
16. Everton41122–6–44
17. Leicester City41–36–8–23
18. Bournemouth4––41–8–70
19. Crystal Palace4––40–7–70
20. West Ham3––32–10–80

 

De Boernál kevesebb meccset egyetlen PL-menedzser sem töltött a kispadon (Fotó: The Telegraph)
De Boernál kevesebb meccset egyetlen PL-menedzser sem töltött a kispadon (Fotó: The Telegraph)

 

Legfrissebb hírek

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
16 órája

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
18 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00