MU: nagy reményeket fűztek hozzá, a hatodosztályba igazolt…

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 17:08
Sylvan Ebanks-Blake neve az angol foci szerelmeseinek még mondhat valamit, az angol támadó ugyanis fiatalon óriási tehetségnek számított, még a „vörös ördögök” Bajnokok Ligája-keretébe is többször bekerült. Csak aztán végül nem jött ki neki a lépés…

A 31 esztendős támadó 15 évesen került a Manchester United utánpótláscsapatához, amelyben óriási reményeket fűztek hozzá.

A második együttesben rendszeresen lehetősége kapott, az angol U21-es válogatottban is játszott, mikor azonban bemutatkozhatott volna a nagyok közt, jött egy sérülés, ami miatt az egész 2004–2005-ös idényre kidőlt, ezt követően pedig esélyt sem kapott a Unitednél.

Rövid belgiumi kitérőt követően játszott a Plymouth Argyle, a Wolverhampton Wanderers, az Ipswich Town, a Preston North End, a Chesterfield színeiben, majd legutóbb a Shrewsbury Townban, most pedig az angol hatodosztályú, amatőr Telford Unitedhez szerződött 31 évesen.

Pályafutását folyamatosan sérülések nehezítették, amelyek csak súlyosbodtak az utóbbi években, így köthetett ki a Telfordnál. De azért nem sok hatodosztályú együttes mondhatja el Angliában, hogy a Championship kétszeres gólkirálya náluk játszik...

Legfrissebb hírek

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Dupla Tízes: Michael Carrick tényleg megoldás lehet a Manchester United gondjaira?

Angol labdarúgás
2026.01.30. 12:48

Két és fél hónapot is kihagyhat a Man. United egyik legjobbja

Angol labdarúgás
2026.01.27. 18:57

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

Négy nyeretlen bajnoki után győzött újra a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.01.24. 18:08

Casemiro nyáron távozik a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2026.01.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik