Összetört kép – Bodnár Zalán jegyzete

Él egy gondosan ápolgatott kép a mai angol futballról: telt házas meccsek, békésen üldögélő nézők, steril környezet, nagy biztonság, amelynek jegyében nyugodtan vihetik a nagymamák a kisunokájukat a mérkőzésekre. A Heysel- és hillsborough-i tragédia után 1992-ben megszülető Premier League gigantikus sikerének egyik nagy titka ez, ami vonzza a nagybefektetőket a világ minden tájáról.

Sokan érzik úgy, hogy most összetört a kép.

A nagy meglepetésre 1–0-s hazai sikerrel záruló Wigan–Manchester City FA-kupa-nyolcaddöntő után a harmadosztályú hazai csapat szurkolói berohantak a pályára, az egyik néző összeverekedett Sergio Agüeróval, miközben a csalódott vendégdrukkerek reklámtáblákkal dobálták a rend őreit. A bulvármédia máris jajveszékel: visszatért a hetvenes, nyolcvanas évek démona, a huliganizmus az angol stadionokba?

A kérdést egyre gyakrabban kell feltenni. Csak egy kis ízelítő az elmúlt évekből: 2015 márciusában az FA-kupában az Aston Villa–West Bromwich meccsen a nézők berohantak a pályára; 2015 májusában a lelátón támadt egymásra a két tábor a United–City U21-es(!) városi derbin; 2016 márciusában rengeteg vér folyt a stadion előtt, amikor a Tottenham és az Arsenal ultrái megtalálták egymást; 2016 szeptemberében és októberében is embereket kellett letartóztatni a West Ham hazai pályáján, az Olimpiai Stadionban, ahol a hazaiak előbb a Watford, majd a Middlesbrough híveivel csaptak össze; 2016 októberében a West Ham és a Chelsea drukkerei dobáltak egymáshoz székeket a Ligakupában; tavaly augusztusban kétszáz Middlesbrough- és Sheffield-szurkoló esett egymásnak, tíz éven aluli gyerekek is megsérültek, egy rendőrt kórházba kellett szállítani.

A média rendre „Évek óta nem látott szurkolói balhé Angliában” jellegű címekkel adja el ezeket a sztorikat, de ahogy szaporodnak az esetek, úgy lesz egyre nehezebb elszigetelt jelenségnek beállítani az erőszakot az angol stadionokban.

Nyilván Agüero megtámadása nem elfogadható, ugyanakkor a Wigan pályára rohanó szurkolóinak 99 százaléka csupán megünnepelni akarta az élvonal listavezetőjének dicsőséges kiejtését, afféle happeningként élte meg a talán soha vissza nem térő jelenséget, úgy ünnepelt, a „szent gyepen” együtt a játékosokkal, ahogy a régi idők nagy futballmeccsein teljesen magától értetődő volt. Volt ebben valami ősi, valami szabad, valami természetes.

Angliában egy profi futballmeccsen most átszakadt egy kerítés. Visszatért egy negyven évvel ezelőtti, már-már elfeledett életérzés.

Egyelőre sokan zavarban vannak: féljenek vagy örüljenek?