Man. City: könnyek között búcsúztak el Yaya Tourétól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.05.10. 18:31
null
Yaya Touré testvére, Kolo Touré (balra) is feltűnt az Etihadban (Fotó: AFP)
Josep Guardiola, a Manchester City menedzsere már korábban megerősítette azokat a sajtóhíreket, hogy Yaya Touré a szezon végén elhagyja a csapatot. Az elefántcsontparti középpályás 2010-ben szerződött a manchesteriekhez, az utolsó hazai bajnoki mérkőzése után pedig könnyek között búcsúzott el a társaktól és a szurkolóktól.

A bajnoki címét már korábban biztossá tevő Manchester City szerda este 3–1-re legyőzte a Brighton & Hove Albiont, s mivel ez volt az utolsó hazai bajnokija a 2017–2018-as szezonban, a szurkolók és a csapattársak elbúcsúztatták a klubtól nyolc év után távozó Yaya Tourét.

Az ünnepségen a középpályás testvére, Kolo Touré is feltűnt, így azonnal felharsant a két játékos nevét magába foglaló szurkolói nóta is.

Yaya Touré 2010 júliusában szerződött a Barcelonától a Manchester Cityhez, amelynek színeiben azóta összesen 316 tétmérkőzésen szerepelt. Ezeken 79-szer volt eredményes, emellett kiosztott 50 gólpasszt is. A védekező középpályás a Cityvel háromszor nyert bajnokságot, egyszer FA-kupát, háromszor angol Ligakupát, valamint egyszer az angol Szuperkupát is elhódította.

A meglepetésvendég és a közös éneklés

ESPN UK on Twitter

There was a surprise guest at Yaya Toure's Man City farewell party tonight https://t.co/fIeuYS4lg8



A teljes köszöntés

ANGOL PREMIER LEAGUE
A 35. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSE
Chelsea–Huddersfield Town1–1
(Alonso 62., ill. Depoitre 50.)
A 31. FORDULÓ ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉSEI
Leicester City–Arsenal31
(Iheanacho 14., Vardy 75. – 11-esből, Mahrez 90., ill. Aubameyang 53.)
Manchester City–Brighton & Hove Albion 3–1(Danilo 16., Ber. Silva 35., Fernandinho 73., ill. Ulloa 21.)
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–0(Kane 51.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City373142105–27+7897
2. Manchester United36245767–28+3977
3. Tottenham37228769–32+3774
4. Liverpool372012580–38+4272
5. Chelsea37217962–35+2770
6. Arsenal371861373–51+2260
7. Burnley3714121135–37–254
8. Everton3713101443–55–1249
9. Leicester City3712111452–55–347
10. Newcastle371181836–47–1141
11. Crystal Palace3710111643–55–1241
12. Bournemouth3710111643–60–1741
13. Watford371181844–63–1941
14. Brighton & Hove Albion379131534–50–1640
15. West Ham369111645–67–2238
16. Huddersfield Town379101828–57–2937
17. Southampton377151537–55–1836
18. Swansea37892027–54–2733
19. West Bromwich Albion376131831–54–2331
20. Stoke City376121933–67–3430
Legfrissebb hírek

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Véget ért a Guardiola-éra, jön az Enzók kora?

Angol labdarúgás
2026.07.28. 19:55

„Rövid rehabilitációs időszak” vár a megműtött Rodrira

Angol labdarúgás
2026.07.28. 17:22

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57