Arsenal: Ramsey elköszönt, többet nem lép pályára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.02. 10:27
null
Ramsey tizenegy év után elköszön az Arsenaltól (Fotó: AFP)
Az Arsenal részéről hivatalosan is megerősítették, hogy Aaron Ramsey már nem játszhat a szezonban, s mivel a walesi nyártól a Juventusnál folytatja, valószínűleg nem lép már pályára az észak-londoni klubban.

 

A 28 éves középpályás a Napoli vendégeként, az Európa-liga negyeddöntőjének 1–0-ra megnyert visszavágóján szenvedett izomsérülést. Eleinte bizakodóak voltak a felépülésével kapcsolatban, mostanra viszont eldőlt, még ha az Arsenal bejut az El-döntőbe, Ramsey arra az időpontra sem lesz bevethető állapotban.

„Szomorúsággal tölt el, hogy közölnöm kell, a Napoli elleni volt az utolsó mérkőzésem Arsenal-mezben. Sajnos olyan sérülést szenvedtem, ami megakadályozza, hogy a szezon hátralévő találkozóin pályára lépjek. Mélységesen csalódott vagyok, hogy nem adhatok ki magamból mindent, amíg még Arsenal-játékos vagyok, sajnos ez nem rajtam múlik, de köszönetet szeretnék mondani a szurkolóknak a támogatásotokért. Oly sok minden történt a tizenegy év alatt a pályán és azon kívül egyaránt. Tejfelesszájú gyerekként érkeztem, és házas férfiemberként, három fiú édesapjaként búcsúzom büszkeséggel és jó emlékekkel, melyeket gondosan megőrzök az emlékezetemben. Érzelemdús hétvége lesz, az utolsó hazai mérkőzésemre kerül sor. Alig várom, hogy találkozzunk az Emiratesben, és tiszta szívemből köszönetet mondhassak mindenért” – búcsúzott Ramsey a hivatalos Instagram-oldalán.

Aaron Ramsey az Arsenal legrégebb óta szolgáló futballistája. A Cardifftól 2008-ban szerződtetett középpályás 369 tétmeccsen 64 gólt és 65 gólpasszt jegyez, három FA-kupa-siker mellett (két fináléban ő szerezte a győztes gólt) két Community Shield-győzelmet ünnepelhetett, emellett kétszer (2013–2014, 2017–2018) megválasztották az idény Arsenal-játékosának.



Legfrissebb hírek

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
8 órája

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Utolsó meccsét is megnyerte, így nyolc győzelemmel, hibátlanul nyerte meg a BL-alapszakaszt az Arsenal

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:08

Arteta az MU-tól elszenvedett vereségről: Elajándékoztuk a meccset, de enyém a felelősség

Angol labdarúgás
2026.01.26. 08:50

Egyelőre Carrick-sikersztori, városi riválisa után az Arsenalt is legyőzte a Man. United

Angol labdarúgás
2026.01.25. 19:32

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37
Ezek is érdekelhetik