Arsenal: Van Persie elárulta, ezért távozott anno az MU-hoz

Vágólapra másolva!
2019.05.27. 17:24
null
A 2012-es kép, amely tőrdöfésként hatott az Arsenal-szurkolókra: Van Persie a Manchester Unitedhez igazolt (Fotó: AFP)
A nemzetközi futball egyik nagy port kavaró átigazolása volt, amikor 2012-ben Robin van Persie az Arsenaltól a Manchester Unitedhez szerződött. A profi labdarúgástól a Feyenoord játékosaként alig két hete elbúcsúzó holland a BBC-nek elárulta, miért is távozott anno Londonból.

 

„Megértem, hogy a szurkolók dühösek voltak rám. Én voltam a csapatkapitány, a legeredményesebb játékos és harmadikként futottunk be abban az évben. De van olyan, hogy érzi az ember: új kalandra, új kihívásra van szüksége” – magyarázta Van Persie a BBC-nek adott hosszabb interjúban.

„Ha ezzel megbántottam az embereket, sajnálom. De ez vagyok én. Én hoztam meg azt a döntést, és kitartok mellette. Persze ez nem jelenti azt, hogy rossz szemmel néznék az Arsenalra.

„Kulcspillanatok után nehéz döntéseket kell hoznunk, ez pedig egy nagyon nehéz döntés volt. Ám ki kell tartanunk mellettük, én is ezt tettem. Tudom, hogy az ilyen döntésekkel nem járunk mindenkinek a kedvében, de már egy ideje megtanultam, hogy önmagamat kell adnom, nekem kell az életemmel kapcsolatos döntéseket meghoznom és elfogadnom.”

Az Arsenaltól való távozás után Van Persie három évig futballozott a Manchester Unitedben, onnan előbb a török Fenerbahcéhez távozott, majd utolsó idényére visszatért a Feyenoordhoz.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
5 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2026.02.03. 23:20

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22
Ezek is érdekelhetik