MU: Lukaku nem utazott a csapattal; itt folytathatja?

T. D.T. D.
2019.07.29. 16:43
null
Romelu Lukaku az Internél folytatja? (Fotó: AFP)
Kimaradt a Manchester United Norvégiába utazó keretéből a klub belga játékosa, Romelu Lukaku, aki így kihagyja a „vörös ördögök” oslói, Kristiansund elleni keddi felkészülési mérkőzését. A csatár közben posztolt is egyet a közösségi médiában, amiből úgy tűnik, hamarosan távozhat.

 

A goal.com értesülései szerint a 26 éves futballista iránt leginkább az olasz Inter érdeklődik, amit a többek között a Sky Sportsnak és a The Guardiannek is dolgozó Fabrizio Romano is megerősített. Lukaku eddig egyáltalán nem lépett pályára felkészülési mérkőzéseken, Ole Gunnar Solskjaer sérülést emlegetett vele kapcsolatban.

A belga játékos az ügynökével közös képet töltött fel nemrég a közösségi oldalára, amiből szintén sokan arra következtetnek, hogy zajlanak az egyeztetések.

Romelu Lukaku nem hozta az elvárt teljesítményt a 2018–2019-es idényben: 32 bajnokin 12 találatot jegyzett, mellé csupán egyetlen gólpasszal. 2017-ben érkezett az MU-hoz, amelynek mezében 96 tétmérkőzésen 42 gólt és 13 gólpasszt tett bele a közösbe.

Lukaku mellett Matteo Darmian is kimaradt a 26 fős névsorból, a klub a norvég meccs után Cardiffba utazik, hogy a Milan ellen lépjen pályára a Nemzetközi Bajnokok Kupája (ICC) nevű sorozatban.

Fabrizio Romano on Twitter

Talks ongoing with Inter and now Romelu Lukaku... waiting with his agent


Legfrissebb hírek

Az örömfoci elmaradt, az Inter csak ikszelt otthon a Veronával

Olasz labdarúgás
2026.05.17. 17:04

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Manchester United: Carricket még az idény vége előtt megerősíthetik posztján – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.05.13. 13:21

Tóth Alexék tovább robognak a nemzetközi kupaindulás felé; az MU gól nélkül maradt Sunderlandben

Angol labdarúgás
2026.05.09. 18:11

Csiszár Henrietta: Különleges és felemelő érzés az Inter csapatkapitányának lenni

Olasz labdarúgás
2026.05.09. 07:27

A futballszakírók Bruno Fernandest választották a PL-idény legjobbjának

Angol labdarúgás
2026.05.08. 20:18

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28
Ezek is érdekelhetik