Arsenal: Xhaka már lakást néz Milánóban, januárban távozik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.11.11. 19:23
null
Xhaka Milánóba tart? (Fotó: AFP)
Svájci sajtóhírek szerint Granit Xhaka milánói lakások után nézelődik, mivel könnyen lehet, hogy az Arsenal balhézó középpályása már januárban klubot vált, és az AC Milanhoz igazol át.

Granit Xhaka a Crystal Palace elleni Premier League-mérkőzésen került összetűzésbe az Arsenal-szurkolókkal, akik kifütyülték lecserélése közben. A svájci középpályást a legutóbbi négy tétmérkőzésre (két bajnokira, valamint egy Ligakupa- és egy El-találkozóra) nem is nevezte Unai Emery vezetőedző, aki még a csapatkapitányi karszalagot is elvette tőle.

A SonntagsBlick információ szerint Xhaka maga mögött hagyná Londont, és Milánóba költözne. A svájci lap szerint már januárban csapatot válthat a középpályás, és az AC Milanban folytathatja pályafutását. Ennek bizonyítéka az, hogy lakásokat is nézeget az olasz városban.

A 27 éves játékosnak 2023 nyaráig érvényes a szerződése az „ágyúsoknál”, így a milánói gárdának a zsebébe kell nyúlnia, hogy megszerezze a Transfermarkt által 40 millió euróra taksált középpályást.

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
45 perce

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
15 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
17 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
21 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik