Chelsea: Pedro a PL-idény zárása után megy a Romához

MTI MTIMTI MTI
2020.06.23. 21:15
null
Pedro a nyáron Londonból Rómába költözik (Fotó: AFP)
A spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója, Pedro végigjátssza a szezont a Chelsea-ben, és csak utána csatlakozik új klubcsapatához, a Romához – írta kedden a Calciomercato.

 

Az már a múlt héten eldőlt, hogy a 32 éves játékos nem marad a Premier League-ben szereplő angol együttesnél, hanem az olasz fővárosban folytatja karrierjét. Abba viszont belement, hogy bár e hónap utolsó napján lejár a szerződése, a koronavírus-járvány miatt félbeszakított, majd most újraindított idényben még a Chelsea rendelkezésére áll. A Romához az olasz forrás szerint két évre ír alá.

Pedro 2015-ben a Barcelonától érkezett a londoni alakulathoz, amelynek színeiben 201 tétmérkőzésen jutott szóhoz, és 43 gólt szerzett. A Chelsea-vel bajnokságot és angol kupát nyert, legnagyobb nemzetközi sikereként pedig Európa-liga-elsőséget is ünnepelhetett. A Barcával begyűjtött két spanyol bajnoki címet, és háromszor végzett az élen a katalán együttessel a Bajnokok Ligájában. A spanyol válogatottban – amellyel 2010-ben világbajnokságot, 2012-ben Eb-t nyert – 65 meccsen szerepelt, és 17-szer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
2026.09.02. 18:22

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15