Liverpool: görög védőt igazolt a klub – hivatalos

T. M.T. M.
2020.08.10. 21:13
null
Cimikasz a Wolverhampton elleni Európa-liga-mérkőzésen (Fotó: AFP)
Beigazolódott, amire a korábbi hírekből számítani lehetett: a Liverpool labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette Kosztasz Cimikasz szerződtetését az Olympiakosztól.


A Liverpool a hivatalos oldalán jelentette be, hogy átigazolta Kosztasz Cimikaszt az Olympiakosztól. A „vörösök” 13 millió eurót fizettek a 24 éves balhátvédért, aki Andy Robertson posztvetélytársa lesz.

Kosztasz Cimikasz 2014-ben került a pireuszi klub utánpótlásába, és több kölcsönadás után a 2018–2019-es idényben kapott először rendszeresen játéklehetőséget a csapatban. Jó teljesítményére a görög válogatottnál is felfigyeltek, 2018 októberében éppen a magyarok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen debütált címeres mezben, és ő adta a gólpasszt az 1–0-ra megnyert találkozón – azóta még kétszer lépett pályára a nemzeti együttesben.

Card

Legfrissebb hírek

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

Grey is the Colour – idősebb játékosokat is igazolt a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.08.04. 18:59

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Gakpo lehet a Tottenham következő „bomba igazolása” – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.03. 12:11

Cseh válogatott kapust szerződtetett a Newcastle United

Angol labdarúgás
2026.08.03. 11:13

Randal Kolo Muani visszatért a Juventusba, Alajbegovic is érkezett – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.02. 20:30